Elkészült a Veszprém Kézilabda Fan Club által gondozott, október tizenegyedikén (vasárnap) tartandó jótékonysági Marian Cozma-emlékfutás forgatókönyve. Az esemény a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával jön létre.
A hajdani Fotex KCV fórumos közösségéből alakult VKFC a román válogatott 2009. február nyolcadikán bekövetkezett tragikus halálakor több helyütt ígéretet tett, hogy a fiatalon elhunyt sportoló emlékét örökké megőrzi. Először többezres, városunkat átszelő gyászmenetet szerveztek az MKB Veszprém KC gyilkosságot követő első mérkőzése előtt. A felvonulás után egy évvel – példátlan civil összefogás eredményeként – szobrot emeltek a multifunkcionális csarnok előtti téren. A Munkácsy-díjas művész, Mihály Gábor 2010. február hatodikán felavatott alkotásánál azóta is mindig vannak virágok, koszorúk és mécsesek.
A Külső-kádártai úti Veszprém Arénánál október tizenegyedikén délelőtt, vagyis az aznap, 15 órakor kezdődő török Besiktas Jimnastik Kulubu elleni Bajnokok Ligája kézilabda-találkozó előtt két távon várják Marian Cozma tisztelőit, a rá emlékezőket és a mozogni vágyókat. A társszervező helyi atlétikai műhellyel, a VEDAC-cal kilenc óra és negyed tizenegy között tartják a regisztrációt, mikor is az érdeklődők nevezhetnek az egy és a hat kilométeres távra.
Tíz óra húsz perckor kerül sor a közös bemelegítésre, majd fél tizenegykor elrajtol az egy kilométeres futás, majd tizenegykor a hat kilométeres verseny. A rövidebb távon a résztvevők kedvük szerint sétálhatnak, kocoghatnak, adózhatnak a beálló emléke előtt. Háromnegyed tizenkettőkor lesz az eredményhirdetés, tizenkét órakor pedig a tombolasorsolás. A veszprémi Chianti Étterem,replicas relojes a Chianti Gourmet Delicate, a Betekints Wellness és Konferencia Hotel, illetve a Lucifer 2 Pizzéria jóvoltából már biztosan értékes nyeremények találnak gazdára, ám a VKFC a 30/402-68-83-as telefonszámon további támogatók felajánlását várja.
Az egy kilométeres táv esetében ötszáz, míg a hosszabbik távnál ezer forint a nevezési díj. A házigazdák az így befolyt összeget a – helyszínre is ellátogató – Bébi Koraszülött Mentő Alapítvány javára utalják át. A hosszabbik távon az első ötven célba érkező emlékpólót vehet át, a kategóriák dobogósai pedig éremdíjazásban részesülnek. A szervezők külön díjazzák a férfiakat és a nőket, az 1995 után és az 1975 előtt születetteket.
Mint kiderült: a hagyományteremtő seregszemlét rossz idő esetén is megtartják.
A szervezők, a VKFC és a VEDAC minden érdeklődőt szeretettel vár a szabadidő hasznos eltöltésére irányuló megmozdulásra, így gyermekeket, diákokat, iskolai közösségeket, más intézmények tagjait és a királynék városának köztiszteletben álló személyeit is.

Az emlékezés margójára
Szinte napra pontosan 6 évvel ezelőtt történt. Az ég vigasztalhatatlanul sírt, mintha érezné, hogy ez illendő. A csend, ami a helyszínen egybegyűltek számának növekedésével egyre inkább döbbenetté vált hatalmas súllyal nehezedett mindenkire. Némelyek üveges tekintettel néztek maguk elé, megint mások nyugtatni próbálták a barátokat, ismerősöket, de minden egyes megjelent küzdött az érthetetlen és értelmetlen esemény felfogásával. 2009. február 8., vasárnap volt.
Ma is február 8-at írunk, vasárnap van és az időjárás hasonlóan barátságtalan. Nem éppen emlékezésre hívogató. Az erős szél hordja a hópelyheket, mintha parancsolna nekik és keménykedni akarna: „ma márpedig az történik, amit én akarok”. Marian hasonlóan karakán személyiség volt a pályán, de mellette mindvégig megőrizte gyermeki lelkületét. Bármikor szívesen váltott pár szót a szurkolókkal, akik égi meszelő magassága mellett szinte földi halandónak gondolhatták magukat.
Vajon tudja, hogy nem csupán életében néztünk fel rá?
A csapatban ő vállalta a mókamester szerepét és nem kellett kétszer kérni rá. Valahogy rá írták ezt a szerepkört és remekül helytállt benne. Elég volt csak az arcára nézni, amikor mosolygott.
Vajon ugyanígy mosolyog ránk fentről is az Égi 8-as?
Az emlékmű, amely őt ábrázolja, ennek a mai parancsoló szélnek is méltó ellenfele. Megrendíthetetlenül áll az arénára vigyázva és épp lövésre emelve kezeit. Mintha jelezné, hogy küzdőszellemére és kitartására távozása után is nyugodtan számíthatunk.
Vajon érzi, ha olykor pillantás vetül a nézőtérről a pálya fellegei közé kifeszített mezére?
Már hatodik éve hiányoljuk őt és ugyanennyi idő elteltével sem tudjuk felfogni, hogy nincsen velünk többé. Várjunk, mintha a szél csitulna, a hófelhőkön keresztül előtörekedne a nap és szinte fényárban úszik az ablakon kívüli világ. Most már világos:
Tudja, hogy nem csupán életében néztünk fel rá!
Ugyanígy mosolyog ránk fentről is!
Érzi, ha néha erőmerítés gyanánt egy-egy pillantás vetül régi mezére!
2015. február 9-én (hétfőn), a 18:00 órakor kezdődő MKB-MVM Veszprém KC - RK Borac SEHA Liga mérkőzést megelőzően és követően néma megemlékezést szervezünk Marian Cozma halálának hatodik évfordulója alkalmából.
A mérkőzésre kiérkező szurkolókat arra kérjük, hogy gyújtsanak egy gyertyát a Cozma emlékműnél, vagy helyezzenek el egy szál virágot, vagy néma főhajtással emlékezzenek meg játékosunkról.
Barátságos mérkőzés a Cozma család megsegítésére
Az MKB-MVM Veszprém vezetői, játékosai mély megrendüléssel értesültek a hírről, miszerint egykori kiváló kézilabdázónk, a tragikus körülmények között elhunyt Marian Cozma édesapja, Petre Cozma és családja milyen nehéz helyzetbe került önhibáján kívül.
Természetesen a Klub segíteni szeretne, ezért barátságos mérkőzést szervez Veszprémben február 8-án, klasszis beállósunk halálának hatodik évfordulóján, amelynek teljes bevételét a család megsegítésére fogjuk felajánlani. A találkozóra az MKB-MVM Veszprém ellenfelének Marian Cozma korábbi csapatát, a Dinamo Bukarestet hívjuk meg.
Veszprém, 2015. január 8.
Dr.replika órák Fonyó Károly elnök és Kálomista Gábor társelnök
Managers and players of MKB-MVM Veszprém express their deep condolences to the father, Petre Cozma and the whole family of Marian Cozma, our former excellent player who tragically passed away. We got information that the family lives in bad circumstances unfortunately so the Club wants to support them.
We are organizing a match in Veszprém on 8th of February on the 6th anniversary of death of our great pivot player. To aid the family we will donate them the whole income of match. Dinamo Bucharest, Marian Cozma’s former team will be invited to be the opponent team of MKB-MVM Veszprém.
Veszprém, 8th of January 2015
Dr. Károly Fonyó, chairman and Gábor Kálomista, associate chairman
“Viszlát Égi 8-as!”
“Viszlát Égi 8-as!” – szól a Marian emlékére írt dal refrénje. Mi pedig csatlakozunk a sorokhoz és bár csak emlékeinkben, de születésnapján újra köszöntjük 2009-ben elvesztett játékosunkat. Ezen alkalomból a mai napon, 17 órakor egy koszorú került a Marian szobra mellé, amelyet Remport Csaba helyezett el.
Aki úgy érzi, hogy szívesen gyújtana egy mécsest, elhelyezne egy szál viragot vagy csupán csendben emlékezni szeretne az emlékműnél, minden további nélkül megteheti. A legfontosabb, hogy mindenki a lehetőségeihez mérten, a maga módján emlékezzen. "Gyújts egy gyertyát" az oldalunkon.
Sosem felejtünk, Marian!
Képek forrása: Melczer Zsolt fotóalbuma
Képgaléria
Beszámoló forrása : vehir.hu
Marian Cozma tragikus és értelmetlen halála után öt évvel is megrendülten emlékeztek a sportolóra hétfőn délután Veszprémben, amikor felavatták a Városi Nyilvánosságért Alapítvány kezdeményezésére a veszprémi polgárok közadakozásából felállított emléktáblát .
A magyar és a román himnuszt követően dr. Navracsics TIbor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter emlékező beszédében rámutatott, 26 évesen nagyon sok tervvel rendelkezik egy ember, hiszen előtte még az élet, épp a családalapítás küszöbén lehet, kinyílik számára a világ. Különösen sok terve lehet egy olyan fiatalembernek, aki nem egy átlagos családból származik és kiemelkedő képességekkel rendelkezik. – Marian Cozma szülei is válogatott kézilabdázók voltak, így korán kezdte a karrierjét, szülei, családja, nemzete büszke volt rá. Marian Cozma Veszprémbe jött játszani, oda, ahol a kézilabdának erős kultúrája van, amely sport mára városunk egyik jelképe – fogalmazott.
Öt évvel ezelőtt azért gyűltünk itt össze, hogy mécseseket gyújtsunk, döbbenten gondoltunk vissza egy előző esti értelmetlen halálra, egy olyan mozzanatra, amikor az emberben feltámad a gyilkos, az állat és megöli egyik embertársát – idézte fel a történteket dr. Navracsics Tibor. Hozzátette, az értelmetlen halál önmagában is szörnyű, de különösen az, ha egy fiatal tehetséget ér, akiről tudjuk, nagyon sokra vitte volna. Akkor éjjel egy kicsit mindannyian meghaltunk, mi veszprémiek, akik úgy éreztük, nálunk nem történhet baj. Kitűnő kezdeményezésnek találom, hogy bronz emléktáblával emlékezzünk meg a gyilkosság helyszínén történtekről – folytatta. – Sokan furcsálták, hogy miért a járdára került az emlékhely – jegyezte meg. Azért került a földre, hogy észrevegyék az emberek, felfigyeljenek rá és örök memento legyen: Marian Cozma a miénk és egy ilyen szeretetre méltó városban is történhetnek szörnyűségek, ha nem vigyázunk egymásra. Kálomista Gábor, az MKB-MVM Veszprém társelnöke a vezetőség részéről emlékezett a kiváló sportolóra, szerinte sokunk szívében él még elevenen a tragédia. Visszagondolt arra a percre, amikor rettegve vártuk Marian Cozma családjának érkezését a városba, de édesapja mindenkit megnyugtatott, mondván nem bosszú kell, hanem igazságszolgáltatás. - Ezt csak részben sikerült megtenni, hiszen az aljas módon elkövetett gyilkosság elkövetői néhány év múlva újra rettegésben tarthatnak embereket, amikor kiszabadulnak – vélekedett. Marian Cozma halála után is csodát tett – hangsúlyozta a társelnök. – A legutóbbi bukaresti mérkőzésünk alkalmával rideg hangulat fogadott minket a helyi csarnokban, de amikor a temetésére utaztunk, tapssal köszöntöttek minket. Cozma halálával és apja példamutatásával megmutatta, hogy magyarok és románok között él a barátság. A csapattársak nevében Nagy László csapatkapitány emlékezett az elhunyt sportolóra. Mint mondta, az egész országot és az európai kézilabda társadalmat is megrendítette a tragédia, érthetetlenül fogadta halálát. Marian Cozma fiatalsága ellenére kivívta magának a presztízst, hogy elismert kézilabdázó legyen, óriási karrier állt előtte. – Emlékünkben örökké élni fogsz és sikerünknek mindig részese leszel – fogalmazott.
A tábla leleplezését követően az emlékezés virágát és mécseseit dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter, Alexandru Victor Micula, Románia rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, Mircea Marius Negrut, Románia magyarországi nagykövetségének belügyi attaséja, Kálomista Gábor, az MKB-MVM Veszprém társelnöke, Nagy László, az MKB-MVM Veszprém csapatkapitánya, Porga Gyula, Veszprém polgármestere, Márfi Gyula érsek, Vermes Gábor, a Városi Nyilvánosságért Alapítvány elnöke, valamint az MKB-MVM Veszprém kézilabdacsapat vezetőségének tagjai, a csapat játékosai, kézilabdabarátok és megemlékezők helyezték el.
Közreműködött Dominek Anna, a veszprémi Petőfi Színház művésznője.

2014. február 8.
5 év, 5 versszak. Ezzel tisztelgünk Marian emléke előtt. A február 15-én 19 órakor megrendezésre kerülő Zagreb elleni BL meccs alkalmával pedig mindenkinek lehetősége lesz akár egy mécsest gyújtva vagy csak egyszerűen rá gondolva megemlékezni.
Ötödjére fordultunk,
De megszokni nem tudjuk.
Hiányzik az égi meszelő,
A felhők fölé érő.
Már máshol van, nem bánthatják.
Nem érez fájdalmat, nem érzi az élet súlyát.
Szárnyalva integet mindenkinek:
„Ne féltsetek, itt fenn!”
Emlékezünk tépelődve,
Miérteket kérdezgetve.
Szárnyalva üzen mindenkinek:
„Köszönöm, hogy emlékeztek!”
Mosolyog, mint egy gyerek,
Üzenve, hogy ő sem feled.
Életében is fentről szemlélt,
Most még magasabbra ért.
Szárnyalj, hát Madárka,
Könnyedén a felhők hátán,
Hisz most a másik életedben is,
Te vagy az Ember feletti!

Szeptember 8. Egy madár szállt az ablak párkányára. Éppen ébredeztem, amikor megláttam és úgy döntöttem, egy ideig megfigyelem. Láthatóan elégedett volt a hellyel, mert éppen odasütött a felkelő nap. Miután eleget fürdött a korai ősz napsugaraiban, elröppent az ismeretlenbe.
Marian beceneve is "Madár" volt. Szeptember 8. pedig a születésnapja. Véletlenek nincsenek, így egy mécses lángjának társaságában visszamentem ahhoz az ablakhoz, ahol reggel a madarat láttam. Talán visszajön és elrepíti az üzenetet Mariannak, hogy emlékezünk rá. Mindenki a maga módján.
A következő hazai mérkőzés alkalmával lehetőség lesz a közös megemlékezésre, ennek részleteit a következő héten fogjuk közzétenni. Addig is, Isten nyugosztaljon, Madárka!

2013.02.08.13:30 órakor az MKB Veszprém KC csapata szűk körben,rolex replika illetve Veszprém Megyei Jogú Város polgármestere, Porga Gyula, az MKB Veszprém KC részéről Hunyadfalvy Ákos, a Veszprém Kézilabda Fan Klub részéről Remport Csaba emlékezett a Marian szobránál. Képek a galériában.
videó
Lassan négy éve vesztettük el tragikus körülmények között játékosunkat, Marian Cozmát és három évvel ezelőtt avattuk fel az Őt ábrázoló szobrot, mely példátlan civil összefogás eredményeként készült el.
Nem csupán az Emlékmű előkészítésének, megvalósulásának és felavatásának a koordinálását vállaltuk, hanem az utógondozást is fontos feladatunknak tekintjük. Szeretnénk a méltó emlékezés hagyományát folytatni, ezért 2013. február 9-én (szombaton), a 17:15 órakor kezdődő MKB Veszprém KC – HCM Constanta Bajnokok Ligája mérkőzést megelőzően és követően néma megemlékezést szerverzünk.
A mérkőzésre kiérkező szurkolókat arra kérjük, hogy gyújtsanak egy gyertyát a Cozma emlékműnél, vagy helyezzenek el egy szál virágot, vagy néma főhajtással emlékezzenek meg kiváló játékosunkról.
Kérjük azokat a szurkolókat, akik nem tudnak jelen lenni a megemlékezésen, otthonukban emlékezzenek meg Marianról és gyújtsanak egy gyertyát emlékére 2013. február 8-án!
Köszönjük!
Veszprém Kézilabda Fan Club
Megjelent a youtubon egy új zeneszám, ami a Marian Cozma ítélet kapcsán született. Zene: AK Beats. Szöveg: Tear & Beadnas.s Stúdió: Epic World készítésében. Ajánljuk mindenkinek.
Szíven szúrt ország „II” - egyperces
Mi, a veszprémi kézilabdacsapat szurkolói szomorúan és csalódottan vettük tudomásul, hogy játékosunk, Marian Cozma ellen elkövetett bűncselekményben résztvevők büntetési tételeit jelentősen enyhítették. Úgy érezzük - és ezzel talán nem vagyunk egyedül -, hogy ezzel a döntéssel ismét szíven szúrták az országot. Aki úgy gondolja, kifejezné véleményét bármilyen formában - akár mérkőzés előtti drapérián -, szívesen vesszük.
Marian, sohasem felejtünk!
mariancozma.com
3 éves évforduló
A 2012.02.08 az MKB Veszprém KC csapata szűk körben illetve Veszprém Megyei Jogú Város polgármestere, Porga Gyula az MKB Veszprém KC részéről Hunyadfalvy Ákos a Veszprém Kézilabda Fan Klub részéről Remport Csaba emlékezett a Marian szobránál.
„Soha nem feledünk!” – hirdeti a honlap román és magyar nyelven egyaránt, utalva arra, hogy Marian emlékét örökké őrizni fogjuk. Őrizni fogjuk, mert ígéretet tettünk rá, és mert fontos számunkra.
A Veszprém Kézilabda Fan Club a sajnálatos események után elhatározta, hogy méltó módon fog megemlékezni Marianról: nem csupán szavakban, hanem elsősorban tettekben. Ennek első lépése a tragédiát követő héten szervezett felvonulás volt, ahol veszprémiek ezrei csatlakoztak a várost átszelő és döbbenetes erejű csendes menethez.
Később Mihály Gábor szobrász jóvoltából és rengeteg magánember adakozásából egy Emlékmű készült játékosunkról, amely a Veszprém Aréna előtti téren lett kialakítva, és amelyet folyamatosan koszorúk, mécsesek öveznek.
Végül újabb formáját választottuk az emlékezésnek, amikor e honlap indítása mellett döntöttünk, amely még több emberhez jut el és egyúttal a kézilabdás világ jeles képviselőit is megszólaltatja. Lehetőséget szerettünk volna adni arra, hogy barátok, játékostársak, edzők feleleveníthessék és mindenkivel megoszthassák Mariannal kapcsolatos élményeiket, továbberősítve emlékét.
Az emlékoldal nyomon követi Marian életének legfontosabb állomásait, szövegesen és képgaléria formájában egyaránt. A róla szóló cikkek, videók szintén helyet kaptak a weblapon és alkalom nyílik egy-egy emlékgyertya „gyújtására” is.
Ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik részt vettek jelen emlékoldal létrehozásában és annak tartalommal való feltöltésében, továbbá szeretnénk megköszönni azok munkáját is, akik fényképeket, cikkeket, videókat bocsátottak rendelkezésünkre.
Külön köszönet jár azoknak, akik az idegen nyelvű anyagokat készítették, így az oldal román és angol nyelvű verziója is elkészülhetett.
Nem utolsósorban szeretnénk tájékoztatni a játékostársakat, hogy továbbra is lehetőség van arra, hogy bármilyen jellegű visszaemlékezésnek helyet biztosítsunk ezen a honlapon. (e-mail cím: replica watches mariancozma@mariancozma.com )
Az oldal folyamatosan frissülni fog!
Veszprém Kézilabda Fan Club