Németh Csaba (szakosztály igazgató, MKB Veszprém)
 cam.gif Videógyűjtemény                                   cikk.jpg Cikkgyűjtemény
Az idejövetele után én foglalkoztam az ügyeivel, segítettem neki a lakással, az autójával kapcsolatos és egyéb papírmunkákat intézni. Az elején nehezen tudtunk kommunikálni, de az idő múlásával egyre jobban beszélt magyarul és jól megértettük egymást.
 
Sokat viccelődött, egy életvidám fiatalember volt, akinek halála mélyen lesújtott és megviselt. A halála után én intéztem az ilyenkor szokásos hivatali ügyeket, segítettem a családnak. Nyakamba vettem a várost és a papírokat és intézkedtem. Mindenki nagyon segítőkész volt.
 
Petre Cozma nagyon hálás volt nekem és ezt azóta is érezteti velem. Rám célozva azt mondta, hogy volt egy magas fia, de most már van egy széles is.
 
Jellemző történet Marianról, hogy van a csapatunknak egy szurkolója, akinek az életkörülményei rosszabbra fordultak. Sokat van a csarnok környékén és egy őszi napon mutatta, hogy a cipője talpa már lyukas. Jött Marian, levette az 50-es cipőjét és odaadta neki. Erre mondta a srác, hogy ez nekem nagy, mire Marian azt válaszolta: ’lehet, hogy nagy, de nincs kilyukadva.
 
 
facebuc.jpg
 
Magyar English Veszprém Kézilabda Fan Club MKB Veszprém KFC INweb Informatika