Mocsai Lajos
 cam.gif Videógyűjtemény                                   cikk.jpg Cikkgyűjtemény
Két éve vagyok itt edző, és a vele való találkozás volt az egyik legérdekesebb. Ő volt a csapat egyik legszínesebb egyénisége, már a méreteivel kitűnt. Minden edzőnek az a szakmai álma, hogy a keze közé kerüljön egy 190 – 200 cm-es magasságú játékos. A csapat ilyen alkatú játékossal egészen más stílusú kézilabdát tud játszani. Ez volt az első gondolatom, illetve nagyon szerencsésnek tartottam a Veszprémet és ezzel együtt magamat, hogy egy ilyen különleges adottságú játékost tudhatunk magunk mellett.
 
 
"Nagyon jókedvű, pozitív gondolkodású, az életet szerető, dinamikus, sokszínű egyéniség volt, aki magánéletében és a szakmai vonalon is nagy teherbírással rendelkezett. Olyan egyéniség volt, amely a mai fiatalságot igen jól jellemzi: alacsony monotónia tűrés mellé társult a sokszínűség, az igény, hogy emberek vegyék őt körül. Edzésmunkában kiemelkedő teljesítményt nyújtott és fontos feladatokat kapott. Feladatorientált ember volt, akit idejövetelét követően óriási kérdőjel vett körül: mi az a tehetség, ami a sportpályafutása során kibontakozhat belőle. A tanácsok ellenére őt egy kiemelkedő pozícióba szántam, kiemelt szereppel, ezt az első félévi együttműködésünk során megbeszéltem vele. A kezdeteknél azt kértem tőle, hogy feltétel nélkül dolgozzon, végezze el a szükséges technikai, stratégiai feladatokat, amelyeknek meg fog látszani a hozadéka. A beszélgetés során nagy tisztelettel megköszönte a bizalmat. A képzési folyamat elején folyamatosan biztosítottam róla, hogy az elvégzett munkából hamarosan sokat fog profitálni, óriásit fog fejlődni. Mindezt elmondta utólag, nagyon jó érzés volt, hogy nem felejtette el, és hogy eleget tett ezeknek a feltételeknek.
 
Nyitott, fegyelmezett, munkáját nagyon szerette, a habitusából adódó elkalandozásaiból vissza kellett őt terelni a helyes útra, de ott jól vezethető partner volt. Egy pozitív értelemben vett naiv rácsodálkozás jellemezte: mindent lefényképezett, rögzített, ezáltal mindennek örülni tudott. Szerette az embereket, állatbarát volt és mindig olyanokkal vette körül magát, akik között a színes egyénisége kibontakozhatott. Nem szerette a csendet és a túlzott nyugalmat. Jó nyelvérzékkel rendelkezett, nyitott szemléletű volt és itt Veszprémben megtalálta szakmai fejlődésének a jövőképét. Sőt a családját is szerette volna itt maga mellett tudni. Nehéz körülmények között átélt gyermekkora, az álmainak valóra váltása hozta magával azt az életmódot, amelyben a mozgás, a sport, a nyitottság és a szeretet fontos szerepet kapott. Szeretnivaló óriás volt, aki igényelte a szeretet, emellett rengeteget adott az embereknek. Végtelenül pozitív szemlélete mindenben megjelent, nem volt szüksége arra, hogy mások energiájából „táplálkozzon”, a körülötte lévőknek sok erőt tudott adni, jól lehetett vele társalogni, beszélgetni. Tájékozott volt a világ dolgairól és végtelenül optimista beállítottság jellemezte. Magánéletében is úgy gondolkodott, hogy a sportbéli pályafutásával párhuzamosan egy megfelelő partnerre van szüksége, bemutatta menyasszonyát is nekünk, aki tökéletesen beszélt magyarul, helyes lány benyomását keltette, aki támogatta őt. Jó érzés volt, hogy tudatosan gondolkodott erről.
 
Nagyon bántott, hogy a román válogatottban nem kap olyan meghatározó szerepet, mint a Veszprémben, de itt más stratégiával játszottunk és számára alakítottuk ki azt a közeget, amelyben jól érezte magát. A válogatottban kapott kevés szerep még jobban motiválta a munkájában és nagyon büszke román ember volt, aki szerette volna a román embereket képviselni.
facebuc.jpg
 
Magyar English Veszprém Kézilabda Fan Club MKB Veszprém KFC INweb Informatika