
| 2797. | klaudia | 2013-05-09 |
nyugodj békében!
| 2796. | Mónika | 2013-05-09 |
Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szivünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.
Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.
Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.
Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,
s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:
„Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék”,
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.
Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.
Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: „Hol volt...”,
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: „Nem volt...”
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.
Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szivünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.
Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.
Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.
Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,
s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:
„Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék”,
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.
Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.
Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: „Hol volt...”,
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: „Nem volt...”
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.
Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szivünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.
Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.
Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.
Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,
s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:
„Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék”,
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.
Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.
Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: „Hol volt...”,
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: „Nem volt...”
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.
Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szivünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.
Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.
Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.
Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,
s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:
„Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék”,
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.
Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.
Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: „Hol volt...”,
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: „Nem volt...”
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.
Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,
s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:
„Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék”,
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.
| 2795. | Móni | 2013-04-29 |
Búcsúzni akartam, de még mindig nem megy,
Mert tudom, csak az hal meg, kit elfelednek.
Potyognak könnyeim, önző vagyok!
Nem értem, miért halnak meg a Nagyok
Mert tudom, csak az hal meg, kit elfelednek.
Potyognak könnyeim, önző vagyok!
Nem értem, miért halnak meg a Nagyok
| 2794. | Marcsi | 2013-04-27 |
Nem feledünk...
| 2793. | Dienes Csilla | 2013-04-21 |
Emléked örökké él!
| 2792. | K.I. | 2013-03-28 |
Nem felejtünk.
| 2791. | Melcsi | 2013-03-23 |
Sose feledünk! Nyugodj békében!
| 2790. | Bencsik család | 2013-03-18 |
"Mint gyertyaláng lobban el az élet,
Mint gyors folyó, suhannak az évek,
Mint fájó emlék dereng a múlt,
Virággal üzenünk, hogy Rád emlékezünk!"
Mint gyors folyó, suhannak az évek,
Mint fájó emlék dereng a múlt,
Virággal üzenünk, hogy Rád emlékezünk!"
| 2789. | Csabesz | 2013-03-07 |
Soha nem feledünk! Nyugodj békében!
| 2788. | Fodor Dániel | 2013-02-18 |
Ő volt a példa képem és én is azért lettem beállós !!! Nyugodj békében 

| 2787. | Szilvi | 2013-02-15 |
:'(
| 2786. | gyongyi69 | 2013-02-14 |
Nyugodj békében!
| 2785. | Frici | 2013-02-12 |
Nyugodj Békében Marian.Emléked örökre megmarad.Frici Székelyudvarhely.Hajra MKB!!
| 2784. | Bóta Judit | 2013-02-12 |
Nagyon jó kézilabdás volt!
| 2783. | Gábor | 2013-02-11 |
Soha Nem feledünk!
| 2782. | Melinda | 2013-02-11 |
Nyugodj békében!
| 2781. | Lörinczi Herczeg Csongor | 2013-02-10 |
"Nyugodj hát békében, te már éled álmod,
Fáj, hogy elmentél, és más lett a világod.
Mi éljük életünk, de feledni nem bírunk,
És itt ez a nap, mikor csak rád gondolunk."
Nyugodj békében Marian Cozma! ♥
Fáj, hogy elmentél, és más lett a világod.
Mi éljük életünk, de feledni nem bírunk,
És itt ez a nap, mikor csak rád gondolunk."
Nyugodj békében Marian Cozma! ♥
| 2780. | Ákos - Marosvásárhely | 2013-02-10 |
Nyugodj békében!
Odihneştete în linişte!
Odihneştete în linişte!
| 2779. | Tódor Boglárka | 2013-02-10 |
Nyugodj békében Madárka !!!
| 2778. | Emődi Dávid | 2013-02-10 |
Nyugodj békében!
| 2777. | Emődi Mihályné | 2013-02-10 |
Nyugodj békében!
| 2776. | Széll István | 2013-02-10 |
Nyugodj Békében!!!
| 2775. | Csizmadia Zsolt | 2013-02-10 |
| 2774. | Zsoltika | 2013-02-10 |
| 2773. | Fülöp Károly | 2013-02-10 |
Nyugodj békében!
| 2772. | marika | 2013-02-10 |
nyugodj békében
| 2771. | H. Zoli | 2013-02-10 |
Nyugodj békében!
| 2770. | Ughi Szandra | 2013-02-09 |
Soha nem feledünk!!!Már 4 éve hogy nem vagy köztünk!!Hiányzol mindenkinek Madárka!! :'( :'( :'(
| 2769. | Balogh Ágnes | 2013-02-09 |
Soha ne feledünk!
| 2768. | harMÓNIa | 2013-02-09 |
Nyugodj békében!
| 2767. | Ago | 2013-02-09 |
Nyugodj bekeben!!!
| 2766. | Mónika | 2013-02-09 |
Eljátszottad már kis játékidat,
Kedves fiú, hamar játszottad el;
Végsőt mosolyga orcád, s a halál
Leszedte róla szép rózsáidat:
Nemcsak magad menél, elvitted a
Szülék vidámságát, elvitted a
Legszebb remények gazdag bimbaját.
Kedves fiú, hamar játszottad el;
Végsőt mosolyga orcád, s a halál
Leszedte róla szép rózsáidat:
Nemcsak magad menél, elvitted a
Szülék vidámságát, elvitted a
Legszebb remények gazdag bimbaját.
| 2765. | Edit | 2013-02-09 |
Nyugodj békében!
| 2764. | Dominika | 2013-02-09 |
Nyugodj Békében!
| 2763. | szilvia | 2013-02-09 |
Soha nem feledünk!
| 2762. | évi | 2013-02-09 |
kiváló játékos volt.rettentően hiányzik a csapatból
((
((| 2761. | VTK | 2013-02-09 |

| 2760. | Eva Maria | 2013-02-09 |
DORMI IN PACE !!!
| 2759. | Molnár Tamásné | 2013-02-09 |
Nyugodj Békében!
| 2758. | Molnár Ábel | 2013-02-09 |
.
| 2757. | Muszáj László | 2013-02-09 |
Nyugodjál békében!!
| 2756. | Muszájné Vörös Judit | 2013-02-09 |
Emléke örökké él!!!!
| 2755. | Raft Erik | 2013-02-09 |
God be with you Marian!
| 2754. | Marianna | 2013-02-09 |
Nyugodj Békében!!
| 2753. | Erzsébet | 2013-02-09 |
Nyugodj békében!
| 2752. | Viluszné | 2013-02-09 |
Emléked örökre él bennünk! Nagyon hiányzol a csapatba!
| 2751. | Brigitta | 2013-02-09 |
Soha nem feledünk! Nyugodj békében!
| 2750. | Orsi | 2013-02-09 |
Örökre velünk maradsz,őrizzük mosolyodat..
| 2749. | marika | 2013-02-09 |
Nyugodj békében,emléked örökké élni fog!!!
| 2748. | Gyöngyi | 2013-02-09 |
Nyugodj békében! Soha nem feledünk!!!
| 2747. | öcsike1959 | 2013-02-09 |
Emléked örökké a szívünkben él tovább!!!!!!!!
| 2746. | Tekla | 2013-02-09 |

| 2745. | Döme | 2013-02-09 |
Soha nem feledünk ! Emléked örökké szívünkben él !!!!
| 2744. | Patya | 2013-02-09 |
Idővel rájössz majd arra , hogy annak elllenére hogy boldog vagy azokkal akik körülötted vannak, mégis rettentően hiányoznak azok akik még tegnap veled voltak és most már elmentek, nincsenek. Marian SOHA NEM FELEDÜNK !
| 2743. | Szilvi | 2013-02-09 |
"Nyugodj hát békében, te már éled álmod,
Fáj, hogy elmentél, és más lett a világod.
Mi éljük életünk, de feledni nem bírunk,
És itt ez a nap, mikor csak rád gondolunk."
Nyugodj békében Marian Cozma! ♥
Fáj, hogy elmentél, és más lett a világod.
Mi éljük életünk, de feledni nem bírunk,
És itt ez a nap, mikor csak rád gondolunk."
Nyugodj békében Marian Cozma! ♥
| 2742. | Zsófi | 2013-02-09 |

| 2741. | Detti | 2013-02-09 |
Emléked örökké élni fog!
| 2740. | Zsani | 2013-02-09 |
nyugodj békében Marian.
| 2739. | Gál András | 2013-02-09 |
Soha nem feledünk el!
| 2738. | Kökény Julianna | 2013-02-09 |
A 8
| 2737. | Vajky Andrea | 2013-02-09 |
Emléked örökké Szívünkben Él!
| 2736. | Pisti | 2013-02-09 |
Nyugodj békében!
| 2735. | ady | 2013-02-09 |
Nyugodj békében.
| 2734. | Klarita | 2013-02-09 |
Hiányzol!!!
| 2733. | Szilárd József | 2013-02-09 |
R.I.P
| 2732. | Gery | 2013-02-09 |
Nyugodj békében!
| 2731. | marcsi | 2013-02-09 |
SOHA NEM FELEDÜNK !!!CSODÁLATOS TEHETSÉG!!!
| 2730. | vorirsca | 2013-02-08 |
Never forget!!Rest in Peace,Marian!
| 2729. | andreea | 2013-02-08 |
foarte frumos din partea voastra ca nu l-ati uitat.. rip
| 2728. | Andi | 2013-02-08 |
((| 2727. | Raluca | 2013-02-08 |
Inca doare...
| 2726. | melinda | 2013-02-08 |
Nyugodj békében!
| 2725. | Viki | 2013-02-08 |
RIP Madárka
| 2724. | Tardos-Martsa Kinga | 2013-02-08 |
R.I.P.
| 2723. | Erika | 2013-02-08 |
:'(
| 2722. | Dr. Szőke Zsuzsanna | 2013-02-08 |
R.I.P. :'(
| 2721. | Anita | 2013-02-08 |
Szívünkben örökké élsz!
| 2720. | Attila | 2013-02-08 |
Nyugodj Békében!!!
| 2719. | Cristian Raducan | 2013-02-08 |
Dumnezeu sa te odihneasca in pace!
| 2718. | simon család | 2013-02-08 |
Nyugodj békében Marian!
| 2717. | Eszter - Vác | 2013-02-08 |
Köszönjük, Marian! Nem felejtünk el!
| 2716. | PIERER LÁSZLÓNÉ | 2013-02-08 |
Nyugodjék békében!
| 2715. | Vida Zsanett | 2013-02-08 |
Sosem felejtünk el!
| 2714. | Szissz40 | 2013-02-08 |
Nyugodj Békében Marian!Örökre velünk maradsz!
| 2713. | Oláh Attila | 2013-02-08 |
Nyugodj Békében Marian
Sosem felejtünk el!!!!
Sosem felejtünk el!!!!| 2712. | 3125 | 2013-02-08 |
Volt egyszer egy mese, nem mondtad el végig , nem jutottál tovább, csak a negyedéig. Beleszólt az élet ebbe a mesébe, mikora legszebb volt, akkor maradt félbe.... Nyugodj Békében!!
| 2711. | Titi | 2013-02-08 |

| 2710. | Turcsányi Imréné | 2013-02-08 |
Nyugodj békében!
| 2709. | momol | 2013-02-08 |
Volt egyszer egy mese, nem mondtad el végig , nem jutottál tovább, csak a negyedéig. Beleszólt az élet ebbe a mesébe, mikora legszebb volt, akkor maradt félbe....
| 2708. | Komoróczki Rita | 2013-02-08 |
Soha nem feledünk!
| 2707. | Szabó Endre | 2013-02-08 |
Soha nem feledünk!
| 2706. | Ungár Mária | 2013-02-08 |
Soha nem feledünk!
| 2705. | judit | 2013-02-08 |
Örökké szeretünk!!!!<3
| 2704. | Tamas Toth | 2013-02-08 |
Nyugodj Békében!
| 2703. | Ligmoandné Marika | 2013-02-08 |
Emléked Szívünkben Örökké él!
| 2702. | Csilla | 2013-02-08 |
Nyugodj békében Marian!
| 2701. | Hossó István | 2013-02-08 |
Nyugodj Békében!
| 2700. | Évike | 2013-02-08 |
Viszlát égi nyolcas...
| 2699. | V.É. | 2013-02-08 |

| 2698. | Fehér Bea | 2013-02-08 |
Idővel a gyász sajgó fájdalma átadja helyét az emlékezésnek, s az ember lényének üresen kongó részei újra megtelnek hangokkal, beszéddel, nevetéssel...
| 2697. | N | 2013-02-08 |
Soha nem feledünk!!!!
| 2696. | Ifhj.Hossó István | 2013-02-08 |
Örökké emlékszünk rád Hajrá Veszprém,Hajrá Füred!
| 2695. | Fuksz Balázs | 2013-02-08 |
nyugodj békében
| 2694. | Stumpfhauser Attila | 2013-02-08 |
Öréké emlékszem rád !! Hajrá Veszprém Hajrá Füred
| 2693. | Pőcze Csaba | 2013-02-08 |
Nyugodj békében.
| 2692. | Bencsik család | 2013-02-08 |
Egy nagyon szomorú évforduló alkalmából...szívünkben örökké élsz!
| 2691. | paksihapsi | 2013-02-08 |
Soha nem feledünk...
| 2690. | Zsike | 2013-02-08 |
Fájó szívvel, szeretettel...
| 2689. | Kori | 2013-02-08 |
Továbbra is itt vagy!! <3
| 2688. | Rehus Zoltán | 2013-02-08 |
RIP
| 2687. | Vallai Ferenc | 2013-02-08 |
Amióta nem vagy közöttünk minden alkalommal érezzük pótolhatatlan hiányodat
| 2686. | Lang László | 2013-02-08 |
Nyugodj Békében Marian!
| 2685. | Ifj.Hossó István | 2013-02-08 |
Nyugodj békében!
| 2684. | Mogyorósi Ildikó | 2013-02-08 |
Nyugodj békében Madárka! :'(
| 2683. | Szabó Beáta | 2013-02-08 |
"Az emlékezéshez nem emlék, hanem szeretet kell, s akit szeretünk azt nem feledjük el."
| 2682. | Vajai István | 2013-02-08 |
Nyugodj Békében!
| 2681. | Action | 2013-02-08 |
Valóban Soha nem Feledünk....
| 2680. | Rózsa | 2013-02-08 |
EMLÉKEZETÜNKBEN ÖRÖKKÉ ÉLNI FOGSZ.
NYUGODJ BÉKÉBEN.
NYUGODJ BÉKÉBEN.
| 2679. | Simon Mária | 2013-02-08 |
Csak a teste távozott el tolunk,a lelke orokké velunk marad
| 2678. | Szandi0421 | 2013-02-08 |

| 2677. | Veres Edit | 2013-02-08 |
Nyugodj békében Marian!
| 2676. | Vizeli Miklós | 2013-02-08 |
Nyugodj békében!
| 2675. | Dóri | 2013-02-08 |
Nyugodj Békében!!!
| 2674. | Bianka | 2013-02-08 |
Nyugodj Békében Marian!!!! Hiányzol!
| 2673. | Kónya Ildikó | 2013-02-08 |
Nyugodjon békében

| 2672. | Skidrow | 2013-02-08 |
Nyugodj békében....
| 2671. | Hédervári Dora | 2013-02-08 |
Emlékünk bennünk él.
| 2670. | Ádám | 2013-02-08 |
Nyugodj békében...
| 2669. | Helu | 2013-02-08 |
Nyugodj békében.
| 2668. | MN | 2013-02-08 |
Nyugodj békében!
| 2667. | Kriszi | 2013-02-08 |
Nyugodj Békében!!!
| 2666. | Zsuzsa | 2013-02-08 |
Szívünkben örökké élni fog! Remek játékost vesztettünk el személyében.
| 2665. | Szaki | 2013-02-08 |

| 2664. | Viki | 2013-02-08 |
Nyugodj békében! Sosem feledünk!
| 2663. | tzs | 2013-02-08 |
| 2662. | Judit | 2013-02-08 |
Nyugodj békében!
| 2661. | Petra | 2013-02-08 |
Sosem feledünk.
| 2660. | Ilona | 2013-02-08 |
Emléked szívünkben örökké él.
| 2659. | Franyó | 2013-02-08 |
Soha nem feldünk
| 2658. | csilla | 2013-02-08 |
4 év elteltével is ugyanazt kérdezem magamtól: miért? választ sajnos nem kapok rá.. csak az emlékek élnek, de azok örökké!!
| 2657. | Nagy Nikolett | 2013-02-08 |
Nyugodj békében!!
| 2656. | stinky | 2013-02-08 |
Nagyon hiányzol Madárka!!! Örökké a szívünkben élsz!!!
| 2655. | Dodi | 2013-02-08 |
Mindig velünk maradsz!
| 2654. | Kovács Anett | 2013-02-08 |
Nyugodj Békében!
| 2653. | Andi | 2013-02-08 |
Hiányzol

| 2652. | Fanny | 2013-02-08 |
köszönünk mindent,amit nekünk adtál,
hogy gólokat dobtál..s hogy mosolyra fakasztottál. Tudd meg sosem felejtjük el ki voltál. Sosem felejtjük el Marian Cozmát. Nyugodj békében!
hogy gólokat dobtál..s hogy mosolyra fakasztottál. Tudd meg sosem felejtjük el ki voltál. Sosem felejtjük el Marian Cozmát. Nyugodj békében!
| 2651. | Mike | 2013-02-08 |
Nyugodj Békében !!!
| 2650. | K.A. | 2013-02-08 |
Nyugodj Békében!
| 2649. | Sziklai Szilvia | 2013-02-08 |
Csak az hal meg, akit elfelejtenek!
| 2648. | Szövérfi Adrienn | 2013-02-08 |
Nyugodj Békében!...
| 2647. | Bakesz | 2013-02-08 |
Köszönjük hogy voltál nekünk! Nyugodj Békében!
| 2646. | Soma Tamás | 2013-02-08 |
nyugodj békében
| 2645. | Krisz | 2013-02-08 |
Nyugodj békében Marian!
| 2644. | Petra | 2013-02-08 |
soha nem feledünk Marian.
| 2643. | Marika | 2013-02-08 |
Nyugodj Békében!
| 2642. | Peti | 2013-02-08 |
Marian sohasem feledünk.
| 2641. | Szokoli Gyuláné | 2013-02-08 |
Nyugodj békében Marian.
| 2640. | Erzsi | 2013-02-08 |
Szeretettel emlékezünk Rád!
| 2639. | Mónika | 2013-02-08 |
| 2638. | Szebeni Zoltán | 2013-02-08 |
Nyugodj Békében, Cozma!!
| 2637. | Isti | 2013-02-08 |
A Legnagyobbak mindig köztünk maradnak...
| 2636. | ildi | 2013-02-08 |
Soha nem feledünk!
| 2635. | Gábor | 2013-02-08 |
Sohasem Feledünk!!!
| 2634. | Eszter | 2013-02-08 |
"A mélybe csak tested merült el,
csak ő tűnt el a föld alatt,
de lényed lényege ezer felé
szóródva is köztünk maradt."
Nyugodj békében.
csak ő tűnt el a föld alatt,
de lényed lényege ezer felé
szóródva is köztünk maradt."
Nyugodj békében.
| 2633. | Leila | 2013-02-08 |
"Egy ember addig él, amíg emlékeznek rá" - Soha nem feledünk!
| 2632. | Kriszti | 2013-02-08 |
Soha nem feledünk.Nyugodj békében!
| 2631. | Edina | 2013-02-08 |
Nagyon hiányzol!!
| 2630. | Bia | 2013-02-08 |
Nyugodj békében Madárka!Soha nem feledünk!
| 2629. | Bogi | 2013-02-08 |
Nyugodj békében! Hiányzol Mindenkinek!
| 2628. | Botond | 2013-02-08 |
Nyugodj békében!
| 2627. | Sinkáné Garbacz Mária | 2013-02-08 |
Nyugodj békében!
| 2626. | Tibi | 2013-02-08 |
R.I.P. Marian sohasem feledünk
| 2625. | Váradi Juci | 2013-02-08 |
Nyugodj Békében Madárka!!!
| 2624. | Schumacher Bence | 2013-02-08 |
"Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló."
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló."
| 2623. | Tóthné Mária | 2013-02-08 |
Nyugodj Békében!!
| 2622. | Tőkési Fanni | 2013-02-08 |
Soha nem fogunk elfelejteni, emléked Örök! Nyugodj békében!
| 2621. | Dávid | 2013-02-08 |
NICIODATA NU TE UITAM!
| 2620. | Hajni | 2013-02-08 |
Emléked örökké velünk lesz!
| 2619. | Szabolcs | 2013-02-08 |
Soha nem feledünk Kedves Óriás!!!!!!
| 2618. | Bakó Kata | 2013-02-08 |
Ma 4 éve hogy fentről vigyázol ránk/rám!!!! Soha nem feledünk el!!!!
| 2617. | Moncsi | 2013-02-08 |
:'(
| 2616. | Robi | 2013-02-08 |
Most is velünk vagy Marian.
| 2615. | Vanda | 2013-02-08 |
legnagyobb! soha nem feledünk! 

| 2614. | Baranyai Szabolcs | 2013-02-08 |
A legnagyobb.
| 2613. | Nyolc | 2013-02-08 |
Soha nem feledünk..

| 2612. | SzeilerGábor | 2013-02-08 |
Nyugodj Békében Cozmaa 

| 2611. | Edina | 2013-02-08 |
R.I.P! 

| 2610. | Major Barbara | 2013-02-08 |
Sosem feledünk Marian Cozma!!!"Madárka"
| 2609. | Such Nikolett | 2013-02-08 |
Pasarila
| 2608. | Emi | 2013-02-08 |
Sosem feledünk el!!
| 2607. | Bartucz Antal | 2013-02-08 |
Legenda!


| 2606. | Tünci '75 | 2013-02-08 |
R.I.P. Marian :'(
| 2605. | Gattuso | 2013-02-08 |
Sosem feledünk!
| 2604. | Judit | 2013-02-08 |
Sosem feledünk!
| 2603. | Kinga | 2013-02-08 |

| 2602. | Roni | 2013-02-08 |
Még mindig nem tudtam elfogadni...
| 2601. | Attila | 2013-02-08 |
Emléked örökké megmarad Marian ......
| 2600. | Tóth I | 2013-02-08 |
Nyugodj Békében!
| 2599. | Viki | 2013-02-08 |
Nyugodj békében!
| 2598. | Gabi | 2013-02-08 |

| 2597. | Jenni | 2013-02-08 |
Nyugodj Békében!
| 2596. | Szabó Krisztina | 2013-02-08 |
Örökké emlékezni fogunk Rád! Nyugodj Békében!
| 2595. | mogyoro78 | 2013-02-08 |
Nyugodj Békében MARIAN COZMA!!!
| 2594. | Havancsák Erika | 2013-02-08 |
Nyugodj békében!!
| 2593. | Szalainé Kata | 2013-02-08 |
Nyugodj békében
| 2592. | Papp Laci | 2013-02-08 |
Mindíg élnifog
| 2591. | Hossó István | 2013-02-08 |
Nyugodj békében!
| 2590. | *Suzy* | 2013-02-08 |
" Egy váratlan percben Életed véget ért,
Mint vihar a rózsáját, a halál tépte szét,
Búcsúzni nem tudtál, ajkad nem engedett,
Szívünk egy darabja ott maradt Veled! " :'( ❤. . .
Mint vihar a rózsáját, a halál tépte szét,
Búcsúzni nem tudtál, ajkad nem engedett,
Szívünk egy darabja ott maradt Veled! " :'( ❤. . .
| 2589. | Török Ferenc | 2013-02-08 |

| 2588. | Schumann Rezső Zoltán | 2013-02-08 |
Nem feledünk.
| 2587. | Németh Gergő | 2013-02-08 |
SZÍVÜNKBEN EMLÉKED ÖRÖKKÉ ÉLNI FOG!
| 2586. | dalnoki jeno | 2013-02-08 |
Emlekezunk
| 2585. | zsolt | 2013-02-08 |
Nyugodj békében!
| 2584. | Balogh Zoltán | 2013-02-08 |
Hiányzol Cimbora!
Nyugodj Békében!
Nyugodj Békében!
| 2583. | Zsera | 2013-02-08 |
Soha nem felejtünk, nyugodj békében!
| 2582. | Zsuzsa | 2013-02-08 |
hihetetlen 

| 2581. | Szilvi és Timcsi | 2013-02-08 |
Fiatal szíved nyugodjon békében
| 2580. | Angi | 2013-02-08 |
Remelem,jo helyen van a lelked!
| 2579. | Szilvia | 2013-02-08 |
Nyugodj békében..!
| 2578. | Babicz Csaba | 2013-02-08 |
A jó,és nagy emberek hamar mennek el.......
HARE KRISNA
HARE KRISNA
| 2577. | Anita | 2013-02-08 |
Nem feledünk soha! Nyugodj Békében!
| 2576. | Julcsi | 2013-02-08 |
Nyugodj békében!
| 2575. | Rozsnaszky Kati | 2013-02-08 |
Nyugodj békében!
| 2574. | empi | 2013-02-08 |
Soha nem feledünk!
| 2573. | Váradi László | 2013-02-08 |
RIP
((
((| 2572. | Kornél | 2013-02-08 |
Soha nem feledünk!
| 2571. | Sulek | 2013-02-08 |
.
| 2570. | Marsi Éva | 2013-02-08 |
emléked szívünkben él!
| 2569. | kövérné zsuzsi | 2013-02-08 |
Sosem feledünk!!!
| 2568. | Zolento | 2013-02-08 |
Nyugodj békében!
| 2567. | Kata | 2013-02-08 |
R.I.P.
| 2566. | Kitti | 2013-02-08 |

| 2565. | Kerékgyártó Koppány | 2013-02-08 |
Nyugodj Békében!
| 2564. | Sőrés Dóra | 2013-02-08 |
NYUGODJ BÉKÉBEN!
| 2563. | Arató Ernő | 2013-02-08 |
Nyugodj békében
| 2562. | norbusmann | 2013-02-08 |
Nyugodj békében!
| 2561. | Fodor Krisztina | 2013-02-08 |
Nyugodj békében!
| 2560. | Krisz | 2013-02-08 |
R.I.P.
| 2559. | Véber Anita | 2013-02-08 |
Mindig a csapattal és velünk maradsz....
| 2558. | Fenyvesi Adrienn | 2013-02-08 |
Nyugodj Békében!
| 2557. | Kovacs Peter | 2013-02-08 |
Sohe nem feledunk! Nyugodj Bekeben Marian!
| 2556. | Kata | 2013-02-08 |
RIP,nyugodj békében!
| 2555. | Nati | 2013-02-08 |
Nem feledunk...
| 2554. | KIss Zsolt | 2013-02-08 |
Marian Soha nem feledünk itt maradsz a lelkünkben Örökké!
| 2553. | ráczné | 2013-02-08 |
Soha nem feledünk!
| 2552. | Piroska | 2013-02-08 |
" Soha sem feledlek!!!!!!!!!!"
| 2551. | Kriszti | 2013-02-08 |
<3
| 2550. | Mirka | 2013-02-08 |
Tiszteletedre!
| 2549. | Ancsi | 2013-02-08 |
Nem feledünk!! Nyugodj békében Madárka! ♥
| 2548. | Kata | 2013-02-08 |
RIP! 

| 2547. | Nagy Ildi | 2013-02-08 |
csak a jók mennek el...
| 2546. | Gizmo | 2013-02-08 |
már 4 éve...

| 2545. | Duna Éva | 2013-02-08 |
Emléked szívünkben örökké él <3
| 2544. | gusafunes | 2013-02-08 |
<3
| 2543. | Dun a Lajos | 2013-02-08 |
..örökké velünk maradsz ,szívünkben őrizzűk mosolyodat.....
| 2542. | Helga | 2013-02-08 |
Nyugodj békében Marian!
| 2541. | Melinda | 2013-02-08 |
ma is süt a nap..., az nap is sütött.
| 2540. | Pásztorné Joó Renáta | 2013-02-08 |
Soha nem feledünk el!
| 2539. | Ev | 2013-02-08 |
†
| 2538. | Tóth Tünde | 2013-02-08 |
Szívünkben örökké élsz!!!!
| 2537. | Shira | 2013-02-08 |
Csillagvolt mert szívből szeretett
S mi úgy szerettük ahogy csak lehetett
Mégis elment tőlünk mint a lenyugvó nap
De a szívünkben él s örökre ottmarad!
S mi úgy szerettük ahogy csak lehetett
Mégis elment tőlünk mint a lenyugvó nap
De a szívünkben él s örökre ottmarad!
| 2536. | benoke | 2013-02-08 |
RIP
| 2535. | Györgyi | 2013-02-08 |
R.I.P.
| 2534. | momol | 2013-02-08 |
Lelkünkből szól ez a dal örökre velünk maradsz őrizzük mosolyod.....
| 2533. | Erika & Eszter | 2013-02-08 |
R.I.P.
| 2532. | Pitykin | 2013-02-08 |
R.I.P
| 2531. | petya | 2013-02-08 |
Nyugodj békében Marian!
| 2530. | gazsoági | 2013-02-08 |
Nyugodj békében.
| 2529. | Sz..Feri | 2013-02-08 |
Nyugodj békében!
| 2528. | Peter Balogh | 2013-02-08 |
R.I.P
| 2527. | Péter | 2013-02-08 |
R.I.P.
| 2526. | Margit | 2013-02-08 |
R.I.P.
| 2525. | Zoli | 2013-02-08 |
R.I.P.
| 2524. | Szekeres Viktória | 2013-02-08 |
Nyugodj békében!
| 2523. | Kulcsar Zoltan Laszlo | 2013-02-08 |
Jó barátom voltál Marian.Örök álmod legyen csendes és nyugodt.
| 2522. | Füzi Alexandra | 2013-02-08 |
Soha nem feledünk Madárka!
| 2521. | Györgyi | 2013-02-08 |
Nyugodj Békében Drága Marian! Emléked őrizzük!
| 2520. | Niki | 2013-02-08 |
Nyugodj békében!
| 2519. | Kamilla | 2013-02-08 |

| 2518. | Gyurák | 2013-02-08 |
hhhh b
| 2517. | Csilla | 2013-02-08 |
Nyugodjon békében! 

| 2516. | poldi | 2013-02-08 |
Nyogodj békében!
| 2515. | Gyuri | 2013-02-08 |
RIP
| 2514. | traktorzseb | 2013-02-08 |
Isten Veled Marian
| 2513. | Gyöngyi | 2013-02-08 |
Még mindig felfoghatatlan.Nyugodj békében.
| 2512. | Sipkáné Szilvi | 2013-02-08 |
Nyugodj békében Madárka!

| 2511. | Mayer Ákos | 2013-02-08 |
Mindig velünk leszel Madárka
| 2510. | Mayer Ákos | 2013-02-08 |
Mindig velünk leszel Madátka
| 2509. | Klaudia | 2013-02-08 |

| 2508. | Peti | 2013-02-08 |
Nyugodj békében Marian!
| 2507. | vickye | 2013-02-08 |
Szarnyalj odafenn!
| 2506. | Mukinho | 2013-02-08 |
Soha nem felejtünk!
| 2505. | Laci | 2013-02-08 |
R.I.P
| 2504. | Évi | 2013-02-08 |
Örökké bennünk élsz!
| 2503. | Melcsi | 2013-02-08 |
Gondolunk rád!Nyugodj békében!
| 2502. | Éva | 2013-02-08 |
"ott vagyok fennt, hisz csillag lettem én...."
| 2501. | Tróbi | 2013-02-08 |
Pihenj Madárka.... 

| 2500. | Marosvári Anna | 2013-02-08 |
Már 4 éve.
| 2499. | Suta Zalán | 2013-02-08 |
Azt a fájdalmat mikor egy szülő kell eltemesse a gyermekét, leírni nem lehet. Minden tiszteletem az édesapjáé.
| 2498. | Csaba Varga | 2013-02-08 |
Égi 8-as. Szívemben öröké emlékezni fogok!
| 2497. | Ádám | 2013-02-08 |
Marian, soha nem felejtünk!! Hiányzol!!
| 2496. | Balázs | 2013-02-07 |
nem felejtünk Marian!
| 2495. | judit | 2013-02-07 |
Eltelt egy újabb év Nélküled
(((((((..de szívünkben min dig velünk maradsz, drága Madárkánk!!!
(((((((..de szívünkben min dig velünk maradsz, drága Madárkánk!!!| 2494. | Mócsa Viktória | 2013-02-07 |
Nyugodj Békében!
Emléked örökre szívünkben él.
Emléked örökre szívünkben él.
| 2493. | Mócsa Zsuzsa | 2013-02-07 |
Emléked örökké szívünkben él. Nyugodj békében!
| 2492. | vadrózsavendeghaz | 2013-02-07 |
Nyugodj Békében.
| 2491. | Ági | 2013-02-07 |
Nyugodj békében.
| 2490. | Nagyné Ányos Rozália | 2013-02-07 |
Egy Nagy emberre.
| 2489. | Igaz Tünde | 2013-02-07 |
Nyugodj békében! Soha nem felejtünk el!!! 

| 2488. | Geisz Kati | 2013-02-07 |
Nyugodj békében Marian, nem felejtünk el!
| 2487. | Bencsik Zoltán | 2013-02-06 |
R.I.P.
| 2486. | Zsike | 2013-02-06 |
Emléked örökké él!
| 2485. | Julcsi ésGabi | 2013-02-06 |
Soha nem feledünk el!
| 2484. | vivi | 2013-02-06 |
<3 égi 8-as!| 2483. | Buckhel | 2013-02-06 |
Soha nem feledünk.....
| 2482. | HPJ | 2013-02-06 |
Soha nem felejtünk el!
| 2481. | Hurta Katalin | 2013-02-06 |
Nagyon hiányzol és SOHA NEM FELEJTELEK EL !!!!!!!
| 2480. | Gerendai Attila | 2013-02-06 |
Nyugodj békében!
| 2479. | Vágvölgyi Péter | 2013-02-05 |
Örökre velünk maradsz madárka!
| 2478. | sztriskó józsef | 2013-01-31 |
soha nem feledünk téged el.,mindig gondolunk rád!!!!
| 2477. | Réka | 2013-01-26 |
Nyugodj békében!
| 2476. | Réka | 2013-01-24 |
Nyugodjon békében!
| 2475. | biekk | 2013-01-22 |
Emléked örökké él!
| 2474. | Szeredi Szilvia | 2013-01-21 |
Nyugodj békében! 

| 2473. | Bandi | 2013-01-15 |
soha nem feledünk !!!
| 2472. | zolika | 2013-01-14 |
soha nem feledünk !!!
| 2471. | Marian Stan | 2013-01-04 |
il voi iubi toata viata mea <3
| 2470. | Süti | 2012-12-18 |

| 2469. | Sándor | 2012-12-03 |
Soha nem feledünk! Nyugodj békében!
| 2468. | Erzsébet | 2012-11-23 |
Feltámadunk !
| 2467. | Kriszti | 2012-11-03 |
Nyugodj békében Marian!
| 2466. | judit | 2012-11-02 |
Gyönyörű, fényes Angyalunk! Légy nagyon boldog, és vigyázz ránk onnan Fentről! Nagyon szeretünk!
| 2465. | Szilágyi Péter | 2012-11-02 |
Bár én nem ismertem Cozmát de még mindig megvisel az,hogy a Cigányok megölték! Soha nem feledünk Cozma! Nyugodj Békében!
| 2464. | B | 2012-11-01 |
RIP Marian
| 2463. | Kriszti | 2012-11-01 |
Mindörökké!
| 2462. | Geisz Kati | 2012-11-01 |
Soha nem feledünk!
| 2461. | BoA | 2012-11-01 |
Emléked örökké bennünk él! ♥
| 2460. | Szamy | 2012-11-01 |
Emlékezünk Rád.
| 2459. | mónika | 2012-11-01 |
nyugodj békében marian!szeretelek nagyon!
| 2458. | Csilla | 2012-11-01 |
"Oly csúnya a halál... és az a rettenetes, hogy a többi ember élve marad." Örök békejel maradsz két nemzet között!
| 2457. | Zotya | 2012-11-01 |
Nyugodj Békében!
| 2456. | Bencsik család | 2012-11-01 |
Örökre velünk maradsz...
| 2455. | Simon család | 2012-11-01 |
Nyugodj békében Marian!
| 2454. | fanni | 2012-11-01 |
ezen a napon rád is emlékezünk! mint mindennap...nyugodj békében kedves óriás!<3
| 2453. | MarkKata | 2012-11-01 |
Bár mindenkinek lenne lehetősége megmenteni egy embert. Őt megmentettem volna. Még ennyi idő után is elfogadhatatlan ami történt.
| 2452. | Rónai Barbara | 2012-10-30 |
Ismeretlenül is NYUGOJD BÉKÉBEN
| 2451. | mónika | 2012-10-28 |
Mindig emlékezni fogok rád.nyugodj békében marian.
| 2450. | Tadi | 2012-10-28 |

| 2449. | g | 2012-10-26 |
:
| 2448. | Puga | 2012-10-24 |
Nyugodj békében!
| 2447. | Dömötör Dávid | 2012-10-15 |
Sosem szűnik meg a hiányérzet, csak megtanulsz élni a tátongó ürrel, amit maguk után hagynak, akik elmennek ! NYUGODJ BÉKÉBEN!!! SOHA NEM FELEDÜNK !!!
| 2446. | Viktória | 2012-10-14 |
Nyugodj békében!
| 2445. | Annett | 2012-10-10 |
Soha nem feledünk, nyugodj Békében kedves Marian
| 2444. | Lampert Lívia | 2012-10-04 |
Mindig veled maradunk !!! :'(
| 2443. | Bondor Ádám | 2012-10-03 |
Soha nem feledünk el!!!!
| 2442. | Márti | 2012-10-01 |
SOHA NEM FELEJTÜNK EL MADÁRKA
((((((( HIÁNYZOL
(((((((
((((((( HIÁNYZOL
(((((((| 2441. | jutka | 2012-09-30 |
Te látsz minket onnan fentről...
| 2440. | Szilvi | 2012-09-21 |
Nyugodj békében!!!
| 2439. | Zoli és az egész család | 2012-09-14 |
Nyugodj békében
| 2438. | Bini és Bogi | 2012-09-11 |
Nyugodj békében drága MADÁRKÁNK!
Örökké emlékezünk RÁD!
Örökké emlékezünk RÁD!
| 2437. | Helga | 2012-09-10 |
Nyugodj Békében! Őrizzük mosolyodat, örökre velünk maradsz!
| 2436. | vppeti | 2012-09-10 |
Nyugodj békében! Soha nem feledünk!
| 2435. | Bocsi | 2012-09-10 |
Hiányzol !!!!
| 2434. | Scher cslád | 2012-09-09 |
Madárka boldog szülinapot ott fenn az égben,sajnos már csak ott köszönthetünk.Nyugodj békében !!
| 2433. | Haszonits Márta | 2012-09-09 |
Soha nem feledünk!
| 2432. | Rehus | 2012-09-09 |
RIP
| 2431. | gazso ági | 2012-09-09 |
Nyugodj békében!
| 2430. | Robi | 2012-09-09 |
Nagyon hiányzik a játékod Marian !
| 2429. | MonDori | 2012-09-09 |
Nyugodj békében!! 

| 2428. | Edi | 2012-09-09 |
R.I.P.
| 2427. | Mari | 2012-09-09 |
Nyugodj békében!
| 2426. | Nojé | 2012-09-09 |
Csodálatos személyiség voltál.Soha nem felejtünk el.Emlékeinkbe és a szívünkben tovább élsz.
| 2425. | Gitta | 2012-09-09 |
Örökké...
| 2424. | Török Vivien | 2012-09-09 |

| 2423. | Peti27 | 2012-09-09 |
Nyugodj békében.
| 2422. | csilla | 2012-09-09 |
A két ország jelképévé váltál, emléked bennünk egyre csak erősödik!
| 2421. | Geisz Kati | 2012-09-09 |
Soha nem feledünk!
| 2420. | Juhász Tímea | 2012-09-09 |
Soha nem feledünk Madár,mindig velünk maradsz!!!!
| 2419. | Sebigirl | 2012-09-09 |
Nyugodj békében!
| 2418. | F1Man | 2012-09-08 |
Nyugodj békében!
| 2417. | Raluca | 2012-09-08 |
Nicio zi fara un gand catre tine!
| 2416. | Zakarias | 2012-09-08 |
Itt vagy velünk ma is.
| 2415. | Bogi | 2012-09-08 |
Sose feledünk Marian!!
| 2414. | Szőnyi Sarolta | 2012-09-08 |
Nyugodj békében, Te kedves fiatalember!
| 2413. | Zoli | 2012-09-08 |
Nyugodj Békében!
| 2412. | Levi | 2012-09-08 |
Nyugodj Békében Marian!!
| 2411. | krisz | 2012-09-08 |
Nyugodj békében Marian!!!
| 2410. | dna | 2012-09-08 |
Nyugodj Békében!
| 2409. | Kocsis Adél | 2012-09-08 |
Nyugodj Békében!
| 2408. | Bora. | 2012-09-08 |
Boldog szülinapot! rip! :'(((
| 2407. | lacika | 2012-09-08 |
rip
| 2406. | vilasz | 2012-09-08 |
Nagy az Űr utánad...Nyugodj békében!
| 2405. | judit | 2012-09-08 |
Drága Madárka! Te sosem leszel halott!!! Örökké élsz, mindannyiunk szívében és a szeretetünkben!
| 2404. | Hajdú Dániel | 2012-09-08 |
Nyugodj békében vidám óriás



| 2403. | Gyöngyi71 | 2012-09-08 |
Nyugodj békében
| 2402. | Slide | 2012-09-08 |
Nyugodj békében..!
| 2401. | Seck | 2012-09-08 |
Szívünkben él tovább! Nyugodjék Békében!
| 2400. | Zsuzsa | 2012-09-08 |
Nyugodjál békében, kár, hogy már élőben a pályán nem láthatunk!!!!!!
| 2399. | jucus | 2012-09-08 |
Nyugodj békében
| 2398. | Bettina | 2012-09-08 |
Nyugodj Békében!
| 2397. | htom65 | 2012-09-08 |
Nyugodj békében Marian.
| 2396. | Judit | 2012-09-08 |
Nyugodj békében Madárka 

| 2395. | Zsolesz | 2012-09-08 |
Sosem feledünk....
| 2394. | laciagi | 2012-09-08 |
Emlékezünk
| 2393. | Kazi | 2012-09-08 |
Nem feledünk !
| 2392. | marimama | 2012-09-08 |
isten nyugtassaon bekebe emleked orokke el
| 2391. | Csaba | 2012-09-08 |
..szülinapot,nem feledünk....
| 2390. | Tóth Frenky | 2012-09-08 |
Boldog Születésnapot Madárka!
| 2389. | Ina | 2012-09-08 |
Boldog égi születésnapot, Marian. ♥
| 2388. | Szabó Jenő | 2012-09-08 |
Nyugodj békébe!!
| 2387. | Kreil Lőránt | 2012-09-08 |
Soha nem feledlek,nyugodj békében!!!
| 2386. | Berényi Lászlóné | 2012-09-08 |
Soha nem feledünk!!!
| 2385. | Széles Zsuzsanna | 2012-09-08 |
Nyugodj Békében!Sosem feledünk el.
| 2384. | Gadanyi Tibor just learned how to hunt rubies in Ruby Blast! | 2012-09-08 |
NYUGODJ BÉKÉBEN MADÁRKA
| 2383. | B | 2012-09-08 |
Boldog szuletesnapot!
| 2382. | Kati | 2012-09-08 |
Nyugodj békében!
| 2381. | Melcsi | 2012-09-08 |
Nyugodj békében! Sokat gondolok Rád!
| 2380. | eveliiin | 2012-09-08 |
Boldog Születésnapot Marian ! Soha sem feledünk !
| 2379. | Marcsi | 2012-09-08 |
Örökké a szívünkben élsz.
| 2378. | Bogi | 2012-09-08 |
"Amit a porba írunk, elfújja a szél,
Amit a szívünkbe vésünk, az örökké él.
Soha nem feledünk!"
Boldog születésnapot!!
Amit a szívünkbe vésünk, az örökké él.
Soha nem feledünk!"
Boldog születésnapot!!
| 2377. | Orsi | 2012-09-08 |
Sosem feledünk!
| 2376. | Tóth Martina | 2012-09-08 |
Fagyott a főld, a mélybe zár- TE bennünk élsz tovább...
| 2375. | Horváth István | 2012-09-08 |
Nyugodjon békében!! Hajrá Marian,az "indul a busz" velünk marad veled együtt!!
| 2374. | Áon | 2012-09-08 |
Sosem feledünk
| 2373. | Anett | 2012-09-08 |
Sosem feledünk

| 2372. | Évi84 | 2012-09-08 |
Nyugodj békében Marian!
| 2371. | horvath rozika | 2012-09-08 |
őrőkké velünk vagy!!
| 2370. | Márton Gabriella | 2012-09-08 |
Nyugodjék békében.
Csak az hal meg, akit elfelednek
Örökké él kit nagyon szeretnek.
Csak az hal meg, akit elfelednek
Örökké él kit nagyon szeretnek.
| 2369. | kovácsné Kriszti | 2012-09-08 |
"kell ott fenn egy ország...."
| 2368. | Csiky Ottó | 2012-09-08 |
Én miattad lettem az MKB Veszprém szurkolója és addig maradok, amíg lélekben Te is a csapat mögött állsz!
| 2367. | dr.Csiky Ottó | 2012-09-08 |
Én miattad lettem az MKB Veszprém szurkolója és addig maradok, amíg lélekben Te is a csapat mögött állsz!
| 2366. | Agnes | 2012-09-08 |
Nyugodj békében!
| 2365. | B Laszlo | 2012-09-08 |
Nyugodj békében!Emlékeinkben tovább élsz!Köszönjük,hogy velünk voltál!
| 2364. | Fazekas Fanni | 2012-09-08 |
Nyugodj békében! Nem felejtünk!
| 2363. | Kata | 2012-09-08 |
Hiányzol nekünk!
| 2362. | Váradi juci | 2012-09-08 |
Nyugodj békében,soha nem feledünk!!
Emléked örökké bennünk él Madárka!!
Emléked örökké bennünk él Madárka!!
| 2361. | kifiimi | 2012-09-08 |
Nyugodj békében!
| 2360. | Meta | 2012-09-08 |
Nyugodj békében!
| 2359. | Tóth József | 2012-09-08 |
Nyugodj békében!
| 2358. | Anta | 2012-09-08 |
Szomorú, hogy ilyen egy 30. szülinap 

| 2357. | Betti | 2012-09-08 |
Nyugodj békében!! Soha nem feledünk!!
| 2356. | Tóth Józsefné | 2012-09-08 |
Nyugodj békében!
| 2355. | Klaudia | 2012-09-08 |
Nyugodj békében örökre!!

| 2354. | Tóth Réka | 2012-09-08 |
Nagyon szeretünk,nyugodj békében!!!!
| 2353. | H. Kriszti | 2012-09-08 |
"Kit szárnyalásra szánt a sorsa, ne élje túl a zuhanását."
Nyugodj békében,Marian!
Nyugodj békében,Marian!
| 2352. | Kitty | 2012-09-08 |
nyugodj békében 
| 2351. | Gyüre Sarolta | 2012-09-08 |
Nyugodj békében !
| 2350. | Szanszi | 2012-09-08 |
Boldog születésnapot!Örökké a szívünkben élsz!!!
| 2349. | Dávid | 2012-09-08 |
"Csillagvolt mert szívből szeretett
S mi úgy szerettük ahogy csak lehetett
Mégis elment tőlünk mint a lenyugvó nap
De a szívünkben él s örökre ottmarad!"
Nyugodj békében!
S mi úgy szerettük ahogy csak lehetett
Mégis elment tőlünk mint a lenyugvó nap
De a szívünkben él s örökre ottmarad!"
Nyugodj békében!
| 2348. | jano | 2012-09-08 |
NYUGODJÉK BÉKÉBE SOHA NEM FELEDÜNK SZÍVÜNKBE TOVÁBB ÉLSZ MARIAN!
| 2347. | Viki | 2012-09-08 |
Nyugodj békében!
| 2346. | Szilvia | 2012-09-08 |
Sose feledlek!

| 2345. | b | 2012-09-08 |

| 2344. | Ivett | 2012-09-08 |
Nyugodj békében!
| 2343. | Bambii | 2012-09-08 |
"Ha emlegettek, köztetek leszek,
de fáj, ha látom könnyeteket,
ha rám gondoltok, mosolyogjatok,
emlékem így áldás lesz rajtatok!"
Hiányzol Marian!!
Sosem felejtünk el!!
de fáj, ha látom könnyeteket,
ha rám gondoltok, mosolyogjatok,
emlékem így áldás lesz rajtatok!"
Hiányzol Marian!!
Sosem felejtünk el!!| 2342. | Bea | 2012-09-08 |
Nyugodj békében!
| 2341. | Péter | 2012-09-08 |
Nyugodj békében Marian!
| 2340. | Margit | 2012-09-08 |
Nyugodj békében!
| 2339. | Zoli | 2012-09-08 |
R.I.P.
| 2338. | Kostyik Beáta | 2012-09-08 |
Nyugodj békében! SOSEM FELEDÜNK,ÖRÖKKÉ VELÜNK MARADSZ!
| 2337. | Szvoreny Béláné | 2012-09-08 |
Soha nem felejtünk, remélem föntről vigyázol ránk.
| 2336. | Tóth Noémi | 2012-09-08 |
NYugodj békében!!! Kár, hogy már nem vagy közöttünk ... de szívünkben mindig ott leszel .. soha nem feledünk .
| 2335. | Icus | 2012-09-08 |
Soha nem feledünk.
Nyugodj békében!
Nyugodj békében!
| 2334. | Bíí | 2012-09-08 |
Nyugodj Békében Cozma <3
| 2333. | udork | 2012-09-08 |
sosem felejtünk el!!!! isten éltessen!
| 2332. | Csak a Veszprém | 2012-09-08 |
Soha nem feledünk!! Isten éltessen !!!
| 2331. | ceglédi lászló | 2012-09-08 |
Emléked örökre velünk él :!
| 2330. | Pálinkás Krisztián | 2012-09-08 |
Ma lennél 30 éves.A sors úgy akarta,hogy így emlékezzünk Rád.Talán az égből látod,hogy vigyázunk az emlékedre,és nem feledünk el.Sokat gondolok Rád ?arian.
| 2329. | Sági Richárd | 2012-09-08 |
Nyugodj békében.
| 2328. | Bencsik család | 2012-09-08 |
Fájó szívvel, szeretettel gyújtjuk gyertyánk, soha nem feledünk!
| 2327. | Zsike | 2012-09-08 |
Nem feledünk, emlékezünk!
| 2326. | Tóth László | 2012-09-08 |
Nyugodj békében!
| 2325. | Kimmi | 2012-09-08 |
Nyugodj békében!
| 2324. | maja | 2012-09-08 |
Nyugodj békében!!!
| 2323. | Pálvölgyi Balázs | 2012-09-08 |
"Soha nem feledünk"
| 2322. | Lisa, Regina | 2012-09-08 |
Nyugodj békében! Mi soha nem feledünk és nem engedjük, hogy elfeledje bárki is mit tettek veled !
| 2321. | Katus | 2012-09-08 |
Isten éltessen Madárka! Sosem feledünk el!!
| 2320. | erika | 2012-09-08 |
Az angyalok vigyázzanak Rád!
| 2319. | Kriszti | 2012-09-08 |
Boldog születésnapot, Marian! Neved sosem merül majd feledésbe!
| 2318. | Niki | 2012-09-08 |
Nyugodj békében!
| 2317. | Kovács Tibor | 2012-09-08 |
Nyugodj békében
| 2316. | Ágnes | 2012-09-08 |
Ünnepelj egy nagyot az angyalokkal!
| 2315. | Nikii | 2012-09-08 |
Még a mai napig hihetetlen, hogy itt hagytál minket, emléked örökre bennünk fog élni. RIP. Boldog Születésnapot!
| 2314. | Csilla | 2012-09-08 |
Nagyon sok boldog születésnapot!
| 2313. | Kurán-Gáll Viktória | 2012-09-08 |
Isten Éltessen!!!!!!!!!!!!
| 2312. | Böröcz Vivien | 2012-09-08 |
Soha nem feldünk! :/
| 2311. | Mogyi Magyar | 2012-09-08 |
Nyugodj Békében! Boldog születésnapot


| 2310. | Jani | 2012-09-08 |
Nyugodj békében!
| 2309. | Kerék Gergő | 2012-09-08 |
Isten éltessen!!
| 2308. | Hives Mihály | 2012-09-08 |
Isten éltessen!
| 2307. | Leila | 2012-09-08 |
Nyugodj békében Marian!
| 2306. | anna | 2012-09-08 |
Nyugodj békében!
| 2305. | Dúzs Dominika | 2012-09-08 |
R.I.P :'(
| 2304. | Tarró Bianka | 2012-09-08 |
Boldog születésnapot!
| 2303. | Szekeres Viktória | 2012-09-08 |
"A pólóm véres de a szívem még hó fehér,
azért jöttem hogy küzdjünk a holnapért!
Ha egyedül lennél tekints az ég felé ,
ott vagyok fent hisz csillag lettem én!"
RIP Marian :'(
azért jöttem hogy küzdjünk a holnapért!
Ha egyedül lennél tekints az ég felé ,
ott vagyok fent hisz csillag lettem én!"
RIP Marian :'(
| 2302. | Virág | 2012-09-08 |
Sosem feledünk!
| 2301. | rbali | 2012-09-08 |
Nyugodj békében Marian!
Sosem felejtünk!!!
Sosem felejtünk!!!
| 2300. | kovapet | 2012-09-08 |
Nyugodj Bekeben Marian!
| 2299. | Kriszti | 2012-09-08 |
Nyugodj békében! 

| 2298. | Zsolti | 2012-09-08 |
Nyugodj békében!
| 2297. | Dan Pamela | 2012-09-08 |
Soha nem felejtünk el.Ma lenne a 30. születésnapod amit ma egy ország méltóképp megünnepel itt Veszprémben <3
| 2296. | paksihapsi | 2012-09-08 |
Mindig emlékezni fogunk Rád!
| 2295. | Bootsman64 | 2012-09-08 |
RIP
| 2294. | Ancsa | 2012-09-08 |
Nyugodj békében!
| 2293. | Reni | 2012-09-08 |
Nyugodj békében !!
| 2292. | Yaki | 2012-09-08 |
Nyugodj békében!
| 2291. | paksi | 2012-09-08 |
Soha nem feledünk! 

| 2290. | Aradi Ildikó | 2012-09-08 |
Nyugodj békében!
| 2289. | Kajibás Dalma | 2012-09-08 |
Minden tiszteletem a tied, csapattársaidé és hozzátartozóidé. A két nép őrangyala leszel örökké. Soha nem feledünk.
| 2288. | Mária | 2012-09-08 |
Bebizonyitottad e rövid földi pályafutásod alatt ,hogy a sportban nincs ELLENSÉG , csak ELLENFÉL !Együtt érez most a szülök fájdalmában úgy a román nemzet , mint a magyar . Nyugodj békében !
| 2287. | Szerző Dorina | 2012-09-08 |
Isten éltessen Marian! Soha nem feledünk!
| 2286. | Dóri | 2012-09-08 |
Nyugodj békében!
| 2285. | Eszter | 2012-09-08 |
Isten éltessen! Nagyon hiányzol!
| 2284. | Ági | 2012-09-08 |
Isten éltessen Marian! Soha nem feledünk...
| 2283. | Emese | 2012-09-08 |
.
| 2282. | Mkb | 2012-09-08 |
Hiányzol csoda átlövő !!!
| 2281. | Panka | 2012-09-08 |
Drága Marian, mit lehet ilyenkor mondani?! Az, hogy hiányzol, szeretünk, emlékezünk örökké nem mond el semmit abból, amit most érzünk. Egy dolog jár a fejünkben. Gyere vissza, legyél itt, mosolyogj, játssz, szükségünk van rád. De tudjuk, hogy nem lehet. Ezért csak annyit tudok mondani, hogy Isten éltessen téged, emlékein között az idők végezetéig és még tovább élni fogsz. Vigyázz ránk onnan fentről.
| 2280. | momol | 2012-09-08 |
Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: „Hol volt...”,
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: „Nem volt...”
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: „Hol volt...”,
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: „Nem volt...”
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.
| 2279. | Dina | 2012-09-08 |
Isten éltessen! 

| 2278. | Judit | 2012-09-08 |
ISTEN éltesse a mi Drága Madárkánkat aki ma lenne 30 éves
!
!| 2277. | Bence | 2012-09-08 |
"Soha nem feledünk"
| 2276. | Kata | 2012-09-08 |
Nyugodj békében, Marian! Sajnálom, hogy személyesen soha sem ismertelek és már nem is ismerhetlek meg! Boldog Születésnapot az égi kézilabda pályán!
| 2275. | Kriszta | 2012-09-08 |
Isten éltessen ott fent, nyugodj békében, a bűnösök meg bűnhődjenek végre!!!
| 2274. | V.Teodóra | 2012-09-08 |
Nyugodj békében!
Ma lennél 30 éves!Boldog Szülinapot! ;(
Ma lennél 30 éves!Boldog Szülinapot! ;(
| 2273. | Andrea | 2012-09-08 |
Nyugodj Békében!!!
| 2272. | KZ | 2012-09-08 |
Nyugodj békében!
| 2271. | Judit | 2012-09-08 |
Isten Éltessen Marian!!!!
| 2270. | Ivett | 2012-09-08 |
Isten éltessen Marian !!!
((
((| 2269. | Feketéné | 2012-09-07 |
Boldog szülinapot MADÁRKA!
| 2268. | Melinda | 2012-09-07 |
Dumnezeu sa-l odihneasca in pace
Isten nyugtassa békében
Isten nyugtassa békében

| 2267. | szalay zsolt | 2012-09-07 |
isten éltessen az égi mezőkön is. örökké itt vagy velün!
| 2266. | judit | 2012-09-07 |
Drága Madárkánk, Érted égjen!!! Egyetlen nap nem múlik el úgy, hogy ne gondolnék Rád! Nagyon szeretlek!
| 2265. | Marton Norbert | 2012-09-07 |
Nyugodj békében!
| 2264. | csaba | 2012-09-07 |
Nyugodj békében Marian.
| 2263. | Kovács József | 2012-09-07 |
A jó Isten vigyázza utad Marian! Nyugodj békében!
| 2262. | imooo | 2012-09-07 |
RIP
| 2261. | fanni | 2012-09-07 |
Soha nem feledünk Marian! Szivünkbe örökké élsz! Nyugodj békében kedves óriás <3
| 2260. | GMA | 2012-09-07 |
Emlékedet megőrizzük.....
| 2259. | Csapody N. | 2012-09-07 |
OMPH
| 2258. | Török Zoltán | 2012-09-07 |
Béke poraira
| 2257. | János | 2012-09-07 |
Az Úr adjon hűséges fáradozása után
égbeszállt lelkének örök nyugalmat
égbeszállt lelkének örök nyugalmat
| 2256. | Ildi | 2012-09-07 |
Nyugodj Békében Marian!
| 2255. | hambleden | 2012-09-07 |
Nyugodj békében!
| 2254. | Lilla | 2012-09-07 |
Nyugodj Békében!
Soha nem feledünk!!
Soha nem feledünk!!
| 2253. | Paksy Zsolt | 2012-09-07 |
Nyugodj békében
| 2252. | Kerekes Lajos | 2012-09-07 |
Soha nem feledünk!
| 2251. | Zsuzsa | 2012-09-07 |
Büszke voltam rád!
| 2250. | Lamberg-Liszkay Melinda | 2012-09-07 |
Csak az hal meg, akit elfelejtenek...Te örökké élsz!!!!
| 2249. | H. Zsuzsa | 2012-09-07 |
Nyugodj békében!
| 2248. | Szabó Enikő | 2012-09-07 |
Nyugodj Békében!
| 2247. | Horányi Mária | 2012-09-07 |
A világ rosszabb lett nélküled!
| 2246. | Orbán László | 2012-09-07 |
Nyugodj békében!
| 2245. | Csapó László | 2012-09-07 |
Nem feledünk Téged és nem felejtünk ....
| 2244. | Rádics Valterné | 2012-09-07 |
Emléked szívemben megőrzöm.
| 2243. | Szabó László | 2012-09-07 |
Nyugodj békében!
| 2242. | Anikó | 2012-09-07 |
NYUGODJÁL BÉKÉBEN !
| 2241. | Sárvári Terézia | 2012-09-07 |
Köszönjük minden kézilabda rajongó nevében, hogy csapatunkat erősítetted! Nyugodj békében Madár!
| 2240. | Balogh Ágnes | 2012-09-07 |
Soha nem feledünk!
| 2239. | epp | 2012-09-07 |
Őszinte részvétem a családnak, nyugodj békében!
| 2238. | Gecse Mária | 2012-09-07 |
Köszönöm hogy a Csapat tagja lehettél!!!
| 2237. | Zoli | 2012-09-07 |
Nyugodj békében Marian!
| 2236. | bogika | 2012-09-07 |
Emléked örökké szívünkben él,soha nem feledünk.
| 2235. | Evucs | 2012-09-07 |
Nyugodjon Bekeben!!!
| 2234. | Beállós | 2012-09-07 |
nyugodj békében
| 2233. | Szabó Zoltán | 2012-09-07 |
Híd voltál két nép között. Emléked örök.ó!
| 2232. | Imre László | 2012-09-07 |
Nyugodj békében
| 2231. | siposnem | 2012-09-07 |
Nyugodj békében!
| 2230. | lorinczy marina | 2012-09-07 |
RIP
| 2229. | Peter.H. Mann | 2012-09-07 |
Nyugodjék Békében!
| 2228. | hocsi | 2012-09-07 |
R.I.P
| 2227. | gyula | 2012-09-07 |
nyugodj békében
| 2226. | Nagyné Rozália És Caládja. Ganna. | 2012-09-07 |
Nyugodj Békében.Örülünk,Hogy Ismerhettünk.
| 2225. | Ica | 2012-09-07 |
emlékezünk
| 2224. | Péter | 2012-09-07 |
Nyugodj békében!
| 2223. | skr | 2012-09-07 |
RIP
| 2222. | Tibor | 2012-09-07 |
Nyugodj békében.
| 2221. | Danoka | 2012-09-07 |
Nyugodj békében! Odihneste-te in pace!
| 2220. | Móni | 2012-09-07 |
Sosem feledünk
| 2219. | Bodoni Adrienn | 2012-09-07 |

| 2218. | Ritó Péter | 2012-09-07 |
Örökké szívünkben élsz!
| 2217. | Ritter Lászlóné | 2012-09-07 |
Őt nem lehet elfelejteni soha!!!
| 2216. | Spiller István | 2012-09-07 |
Marian minden értelemben a legnagyobb beállós volt! Óriási veszteség, hogy nem láthatjuk őt a pályán. Felfoghatatlan, hogy barbár emberek elvehették tőlünk azt az élményt, amit a játéka, mosolya, öröme jelentett. Mindig bizsergető érzés bemenni a Veszprém Arénába, mert tudni lehet, hogy az Ő lelke is ott van velünk.
| 2215. | ATI ÉS ZSUZSU | 2012-09-07 |
köszönjük, hogy ismerhettünk. emléked örökké szívünkben él.
| 2214. | Németh Kitti | 2012-03-03 |
Soha nem feledünk.
| 2213. | Ilona | 2012-02-19 |

| 2212. | Bereczki | 2012-02-17 |
soha nem feledunk
| 2211. | Mester!!!! | 2012-02-15 |
Sosem feledünk!!!!
| 2210. | Horváthék | 2012-02-15 |
szeretettel emlékezünk
| 2209. | Erika | 2012-02-13 |
Bárcsak vissza tudnánk forgatni az időt!!!!Nyugodj békében!!
| 2208. | N.A. | 2012-02-13 |
Soha nem feledünk!
| 2207. | R.Judit | 2012-02-12 |
Nyugodj Békében!!Nagyon hiányzol!! Szívemben örökre őrizlek!!
| 2206. | Scher Család | 2012-02-11 |
Az évek múlnak,de emléked nem .Szívünk sajog a fájdalomtól , mit nem gyógyít semmi.Óriás voltál,vagy és leszel.Nyugodj békében!
| 2205. | Hajdu Gergely | 2012-02-11 |
Nyugodj békében
| 2204. | Buzálné Bokor Kata | 2012-02-11 |
Egy kis emlékezés!
| 2203. | H. Judit | 2012-02-11 |
Emlékezés
| 2202. | Selmeci Balázs | 2012-02-10 |
RIP
| 2201. | Gulás István | 2012-02-10 |
Nem felejtünk el, Marian!
| 2200. | Harsányi család | 2012-02-10 |
Nyugodj Békében...
| 2199. | Hrubi Ferenc | 2012-02-10 |
Egyszerűen nem lehet elfelejteni!
| 2198. | L.A | 2012-02-10 |
Niciod'ată nu te uitam!niciod'ată, niciod'ată
| 2197. | Beus | 2012-02-09 |
Soha nem feledünk Drága Marian!!
| 2196. | Renátó | 2012-02-09 |
Mindig köztünk maradsz
| 2195. | Krisztián | 2012-02-09 |
Soha nem felejtünk el drága Marian! :"( :"( RIP!!!!!!!!!,,http://www.youtube.com/watch?v=n5wNo9hWmDY&feature=related
| 2194. | Stefanescu Nicolae | 2012-02-09 |
Dumnezeu sa aiba grija de sufletul tau.
RIP
RIP
| 2193. | szandra | 2012-02-09 |
már 9.-e van, de "utólag" is: nagyon hiányzol nekünk égi nyolcas!
♥
♥| 2192. | Sz Feri | 2012-02-09 |
Nyugodj Békében'
| 2191. | Kati | 2012-02-09 |
Soha nem feledünk! Nyugodj Békében Marian!
| 2190. | Loredana | 2012-02-09 |
„Nihil sine Deo” Love 8
| 2189. | Zsuzsa | 2012-02-09 |
Nyugodj Békében!
| 2188. | Linda | 2012-02-09 |
Nyugodj békében!
| 2187. | Anna Maria Gyöne | 2012-02-09 |
Nagzon szép az amit csinálnak a Veszprémiek.Nyugodjal Békeben. Nekünk mindig hiányozni fogsz.Azert meg vannak csodák,köszönjük Vezprém.
| 2186. | Török Gergő | 2012-02-09 |
R.I.P. :'( Nyugodj békében
| 2185. | Kerezsi Gréta | 2012-02-08 |
„Nihil sine Deo”
Nyugodj Békében!
Nyugodj Békében!
| 2184. | Hujber Katalin | 2012-02-08 |
Nyugodj Békében!!! Még mindig ő a legjobb beállós!!
| 2183. | Molnár Péter | 2012-02-08 |
Nyugodj Békében Marian!!! Emléked Szívünkben Örökké Él!!! 

| 2182. | Andrea | 2012-02-08 |
R.I.P.
| 2181. | Adriana | 2012-02-08 |
... " pólóm véres, de a szívem hófehér,
azért jöttem, hogy küzdjünk a holnapért,
ha egyedül lennél, tekints az ég felé,
ott vagyok fent, hisz Csillag lettem én."
azért jöttem, hogy küzdjünk a holnapért,
ha egyedül lennél, tekints az ég felé,
ott vagyok fent, hisz Csillag lettem én."
| 2180. | Adrien | 2012-02-08 |

| 2179. | Zsolt | 2012-02-08 |
Nem tudok mit írni ! Isten nyugosztaljon !
| 2178. | Máté | 2012-02-08 |
Örökké szívünkben élsz!
| 2177. | Barbi | 2012-02-08 |
Sosem feledünk!
| 2176. | Zsófi | 2012-02-08 |
Niciodata nu te uitam, Marian! Nyugodj békében!
| 2175. | Weinert Zsolt | 2012-02-08 |
Sosem feledünk el!
| 2174. | Zsolti | 2012-02-08 |
Nagyon Hiányzol,Nyugodj békében!
| 2173. | Andi | 2012-02-08 |
Nyugodj békében

| 2172. | Angela | 2012-02-08 |
emlékezem rá
| 2171. | Anett | 2012-02-08 |
..erősebb a halálnál...:'(
| 2170. | Póser Zsuzsanna | 2012-02-08 |
"Niciodata Nu Te Uitam"
| 2169. | Bánfalvi Balázs | 2012-02-08 |
Sose feledünk mert Téged nem lehet.Hiszen itt élsz velünk Mindannyiunk szívében tovább!Fent találkozunk!
| 2168. | Szabó Anita | 2012-02-08 |
Örökké szívünkben élsz...
<3
<3| 2167. | Földi Tünde | 2012-02-08 |
Emléked örökké él!
| 2166. | Földi Tünde | 2012-02-08 |
Emléked örökké él!
| 2165. | Pogácsás Zsolt | 2012-02-08 |
Soha nem feledünk!R.I.P.
| 2164. | Kurfis Éva | 2012-02-08 |
Soha nem feledünk!
| 2163. | Illés Patrícia Zsófia | 2012-02-08 |
Egy csupa szív ember emlékére... <3
| 2162. | Vanda és Dalma | 2012-02-08 |
Örökké emlékezni fogunk rád
♥
♥| 2161. | Varga Tünde | 2012-02-08 |
Egy csupa szív ember emlékére... >3
| 2160. | Koczka család | 2012-02-08 |
Nyugodj békében Marian!
| 2159. | Malvinka20 | 2012-02-08 |
"Marian elvesztése miatt érzett fájdalmon nem múlt el, sőt, egyre nagyobb, ha arra gondolok, ahogyan elhunyt, és arra, milyen kincse volt a román és a magyar kézilabdának."
Hiányzol Madárka! már 3 éve
Hiányzol Madárka! már 3 éve

| 2158. | Járó Család | 2012-02-08 |
Nyugodj békében! Te a mai napig példakép VAGY!
| 2157. | gazso ági | 2012-02-08 |
Nyugodj Békében.
| 2156. | Miskolc | 2012-02-08 |
Nyugodj Békében!
| 2155. | Vivien | 2012-02-08 |
Nagyon hiányzol Marian! Soha nem felejtünk! : (
| 2154. | baloghné enikő | 2012-02-08 |
Nagyon hiányzol a Veszprémi csapatbol. Emléked örökké élni fog nyugodj békében.
| 2153. | Balogh Réka | 2012-02-08 |
Soha nem feledünk
| 2152. | Szűcs István | 2012-02-08 |
Soha nem feledünk ! Nyugodj Békében Madárka !
| 2151. | Haszonits Család | 2012-02-08 |
SOHA NEM FELEDÜNK!!!!
| 2150. | Niki7 | 2012-02-08 |
"Örökre velünk maradsz,őrizzük mosolyodat.."
♥♥♥
♥♥♥| 2149. | Szasza | 2012-02-08 |
Február 8-a után 1 héttel egy csapat szìvvel-lélekkel küzdött egy orszàg tiszta szívvel szurkolt a vilàg tátott szàjjal nézett. Mindenki tudta aznap az ellenfélnek nincs esélye... A meccs utàn az is sírt aki nem ismerte és csak a meccset nézte és kiràzta a hideg... Reményt adott az a nap az embereknek, bàr a szìvünket vették el, fel tudott állni aznap ez a csapat és ez az a tett amit senki sem felejt el aki ott volt és átélte.... Sosem felejtünk!
| 2148. | Veronka | 2012-02-08 |
Nem feledünk!
| 2147. | Zsike | 2012-02-08 |
Sosem szűnik meg lelkünk gyásza Érted!
| 2146. | Réka | 2012-02-08 |
R.I.P.
| 2145. | Bencsik család | 2012-02-08 |
A csend ölel és a végtelen szeretet.
| 2144. | Annamary | 2012-02-08 |
Örökké velünk leszel!!!!
| 2143. | goyoo | 2012-02-08 |
SOHA NEM FELEDÜNK!
| 2142. | Bogi | 2012-02-08 |
Szívünkben örökké élni fogsz!!!
| 2141. | Kajtár Éva Duna Lajos | 2012-02-08 |
..örökké velünk maradsz
őrizzük mosolyodat!!Repűlj
őrizzük mosolyodat!!Repűlj
| 2140. | Erzsi | 2012-02-08 |
Emlékezünk!
| 2139. | Teodóra | 2012-02-08 |
nyugodj békében ..
:'(
:'(| 2138. | Lakatos Attila | 2012-02-08 |
:'(
| 2137. | Kubinyi Csaba | 2012-02-08 |
Repülj Madárka!!!
| 2136. | Rita | 2012-02-08 |
Nyugodj békében!!
| 2135. | Szarvas László | 2012-02-08 |
Soha nem feledünk!
Égi madárka! 
Égi madárka! 
| 2134. | Kiss Csongor | 2012-02-08 |
Nyugodj Békében Marian! 

| 2133. | Zsu | 2012-02-08 |
| 2132. | Ákas | 2012-02-08 |
Örökre velünk maradsz!!
| 2131. | Dexter86 | 2012-02-08 |
Már 3 éve, hogy nem vagy köztünk! Nyugodj Békében!!!
| 2130. | Edit | 2012-02-08 |

| 2129. | Gabesz | 2012-02-08 |
Már 3 éve... 

| 2128. | Janka | 2012-02-08 |
Madárka, soha nem feledünk!!
| 2127. | niksi | 2012-02-08 |
r.i.p.
| 2126. | Andrea | 2012-02-08 |
Emlékezve..
| 2125. | Dóri | 2012-02-08 |
Örökké emlékezni fog Rád a világ!!!
| 2124. | Tadi | 2012-02-08 |
Mindig velünk Leszel...
| 2123. | Flora | 2012-02-08 |
Nyugodj békében! Értékes ember VAGY.
| 2122. | Anta | 2012-02-08 |
R.I.P.| 2121. | Major Zoli | 2012-02-08 |
Nyugodj békében Marian ! 

| 2120. | Fruzsi | 2012-02-08 |
Nyugodj békében!
| 2119. | Csilla | 2012-02-08 |
Hihetetlen, hogy már 3 év eltelt! Nyugodj békében! 

| 2118. | Anett | 2012-02-08 |
Marian Cozma Nyugodj békében angyalok vigyázzanak Rád!
| 2117. | Magyar Ildikó | 2012-02-08 |
Isten veled mindörökké!
| 2116. | Máté | 2012-02-08 |
Nyugodj békében!
| 2115. | Zsuzsa | 2012-02-08 |
Még mindig nagyon hihetetlen!!!!!!!!!!
| 2114. | NM | 2012-02-08 |
Nyugodj békében, Marian! Emlékeinkben élsz tovább...
| 2113. | Döniz | 2012-02-08 |
Már 3 év eltelt, de az emléked örökké élni fog bennünk ! 

| 2112. | Róth Anikó | 2012-02-08 |
nyugodj békében
| 2111. | Kottán Péter | 2012-02-08 |
"Sosem feledünk"
| 2110. | Bia | 2012-02-08 |
Nyugodj békében Madárka!Soha nem feledünk!
| 2109. | zsuzsi | 2012-02-08 |
Nyugodj békében!
| 2108. | Bogi | 2012-02-08 |
Nyugodj békében Marian!
| 2107. | Farkas Éva | 2012-02-08 |
.........................
| 2106. | Geisz Kati | 2012-02-08 |
Nyugodj békében Marian!
| 2105. | Niki | 2012-02-08 |
Soha nem feledünk!!!!
| 2104. | Klau | 2012-02-08 |
"... bárcsak egyszer látnánk még..."
| 2103. | Bebot | 2012-02-08 |
Soha nem feledünk ;( <3
| 2102. | Endy | 2012-02-08 |
Nyugodj békében!
| 2101. | Bodor Mariann | 2012-02-08 |
Nyugodj békében!
| 2100. | Sziládi Áron | 2012-02-08 |

| 2099. | Edina | 2012-02-08 |
"Azt mondják, az idő gyógyít,
Hogy feledni is lehet -
A mosolyok s könnyek mégis, most is
Kínozzák a szívemet."
Hogy feledni is lehet -
A mosolyok s könnyek mégis, most is
Kínozzák a szívemet."
| 2098. | Barbi | 2012-02-08 |
"Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szivünkhöz közel álló."
csak szív, a mi szivünkhöz közel álló."
| 2097. | csilla | 2012-02-08 |
az idő múlik, de emléked mindig megmarad!
| 2096. | N & L & L | 2012-02-08 |
"Hirtelen halálod
Nagy fájdalmat okozott,
De jóságod és szereteted
Szívünkben örökké élni fog.
Szívünkbe helyedet
Nem pótolja semmi,
Míg e földön élünk
Nem fogunk feledni."
Nagy fájdalmat okozott,
De jóságod és szereteted
Szívünkben örökké élni fog.
Szívünkbe helyedet
Nem pótolja semmi,
Míg e földön élünk
Nem fogunk feledni."
| 2095. | kata | 2012-02-08 |

| 2094. | action | 2012-02-08 |
Nyugodj Békében.Tényleg Soha nem Feledünk!
| 2093. | gabor | 2012-02-08 |
Nyugodj Békében!
| 2092. | vári csaba | 2012-02-08 |
Nagyon hiányzik!
| 2091. | gabrac | 2012-02-08 |
még mindig hiányzol
| 2090. | Karácsonyi Tamás | 2012-02-08 |
Velünk maradsz!
| 2089. | judit | 2012-02-08 |
rip 

| 2088. | edina | 2012-02-08 |
nyugodj békében
| 2087. | Szerző Dorina | 2012-02-08 |
" Szegény a forgandó tündérszerencse, hogy e csodát újólag megteremtse... ! " Örökké a szívünkben élsz Marian!
| 2086. | nikoll | 2012-02-08 |
3 év telt el, senki sem otthon elfelejteni!
És el fog múlni nem fogja elfelejteni 3000: (
És el fog múlni nem fogja elfelejteni 3000: (
| 2085. | nikoll | 2012-02-08 |
Örök nyugalomra PASARILAAA
| 2084. | Ildikó | 2012-02-08 |
Te már az Angyalok csapatát erősíted!
| 2083. | Viki | 2012-02-08 |

| 2082. | Sanyi | 2012-02-08 |
Nyugodj Békében!
| 2081. | Taka | 2012-02-08 |
Nyugodj Békében!
| 2080. | Margit | 2012-02-08 |
R.I.P
| 2079. | Péter | 2012-02-08 |
R.I.P
| 2078. | Zoli | 2012-02-08 |
R.I.P
| 2077. | Róbert (Komádi) | 2012-02-08 |
Soha nem feledünk!
Nyugodj békében!
Nyugodj békében!
| 2076. | Juci | 2012-02-08 |
Még mindig nem hiszem el...
R.I.P.
R.I.P.
| 2075. | Andrea | 2012-02-08 |
Legyen az álmod szép!!
| 2074. | Szilvácska | 2012-02-08 |
R.I.P.
| 2073. | Zsófi | 2012-02-08 |
Nyugodj békében, Marian!
| 2072. | Kitti | 2012-02-08 |
"Soha nem feledünk"
| 2071. | szpandi | 2012-02-08 |
Mindig velünk leszel!!
| 2070. | Éva | 2012-02-08 |
örökké emlékezni fogunk Rád!
| 2069. | Faci | 2012-02-08 |
Csak a szépre emlékezünk innen Siklósról!
R.I.P.
R.I.P.
| 2068. | Szandra | 2012-02-08 |
Örökké emlékezni fogunk rád!!!
| 2067. | Andi | 2012-02-08 |
hiányzol nekünk...
| 2066. | Bea és Andi | 2012-02-08 |
Hiányzol madárka! Már 3 éve
(
(| 2065. | Kovács Péter | 2012-02-08 |
Odihneste-te in pace!
| 2064. | Zsóka | 2012-02-08 |
Örökre a szívünkben fogsz élni!!!
| 2063. | Nelli | 2012-02-08 |
Égi nyolcas örökké a szívünkben élsz! Soha nem feledünk el téged!!
Elcsitult a szív, mely értünk dobogott,
Pihen a kéz, mely értünk dolgozott.
Számunkra te sosem leszel halott,
Örökké élni fogsz, mint a csillagok!!
<3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3
Elcsitult a szív, mely értünk dobogott,
Pihen a kéz, mely értünk dolgozott.
Számunkra te sosem leszel halott,
Örökké élni fogsz, mint a csillagok!!
<3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3
| 2062. | Judit | 2012-02-08 |
Soha nem felejtünk el!
| 2061. | Gyöngyös | 2012-02-08 |
Nyugodj békében.

| 2060. | Barbii | 2012-02-08 |
Nyugodj békében Madárka.Soha nem fogunk elfelejteni R.I.P Cozma Sajnos már 3 éve=( :'(
| 2059. | Erika | 2012-02-08 |
A legjobb, örökkön-örökké
(((
(((| 2058. | Kata | 2012-02-08 |
RIP MARIAN!
| 2057. | István | 2012-02-08 |
Szívünkben örökké élsz Marian !!
| 2056. | Móni | 2012-02-08 |
| 2055. | Kata | 2012-02-08 |
Nem feledünk soha...
| 2054. | K.Erika | 2012-02-08 |
... az életed ajándék volt, s mindenkiben egyre erősödő szeretet maradt utána..!
| 2053. | Horváth Éva | 2012-02-08 |
A pólóm véres, de a szívem még hófehér, azért jöttem, hogy küzdjünk a holnapért, ha egyedül lennél tekints az ég felé, ott vagyok fennt, hisz csillag lettem Én!
| 2052. | Zsani | 2012-02-08 |
Csak az hal meg,akit elfelejtenek.! Marian ♥
| 2051. | Dávid | 2012-02-08 |
Nyugodj Békében bűvös 8-as
| 2050. | Kriszta | 2012-02-08 |
R.I.P. 

| 2049. | Ádám | 2012-02-08 |
R.I.P. Marian! 

| 2048. | Krinya | 2012-02-08 |

| 2047. | Vick | 2012-02-08 |
R.I.P.
| 2046. | Szilvi | 2012-02-08 |
Örökké emlékezni fogok Reád
| 2045. | Timi | 2012-02-08 |
Soha nem feledünk!!
| 2044. | Saci | 2012-02-08 |
Immár három éve hogy itthagytál bennünket, de fajdalmunk nem szűnik. Örökre emlékezni fogunk rád. Soha nem feledünk.
Emberi testben angyalmódra éltél miattad lett a hajnal s az éjfél, az igaz útról soha le nem tértél.
Szívünkben örökké élsz.
Emberi testben angyalmódra éltél miattad lett a hajnal s az éjfél, az igaz útról soha le nem tértél.
Szívünkben örökké élsz.
| 2043. | Roland | 2012-02-08 |
Te vom iubi mereu !
| 2042. | cs | 2012-02-08 |

| 2041. | Paksi Edina | 2012-02-08 |
Soha nem feledünk el Marian
((
((| 2040. | Kissné Vizeli TÍMEA | 2012-02-08 |
Sosem feledünk.
| 2039. | Klaudia | 2012-02-08 |

| 2038. | Melinda | 2012-02-08 |
...és ma is...
| 2037. | Erzsi | 2012-02-08 |
R.I.P.
| 2036. | Betti | 2012-02-08 |

| 2035. | Anett | 2012-02-08 |
Nyugodj békében!
| 2034. | Michael | 2012-02-08 |
Sosem feledünk bajnok!
| 2033. | Ibolya | 2012-02-08 |
Soha nem feledűnk el!!! "NIHIL SINE DEO" 



| 2032. | Judit | 2012-02-08 |
Emléked szívünkben él!
| 2031. | Leda | 2012-02-07 |
Szeretlek Marian....
| 2030. | Kecskeméti Gabriella | 2012-02-07 |
Emlékezünk
| 2029. | Szandra | 2012-02-07 |
:'(((
| 2028. | Haszonits Család | 2012-02-07 |
Hiányzol nagyon! :'(
| 2027. | Alex | 2012-02-07 |
Love 8, te vom iubi mereu Pasarila!
| 2026. | fkcgxmz | 2012-02-07 |
| 2025. | Haszonits Család | 2012-02-06 |
Soha nem feledünk! :'(
| 2024. | Angela | 2012-02-06 |
emlékezem rá
| 2023. | Győrffy László | 2012-02-06 |
Barátom hiányzol!
| 2022. | ßarbuss | 2012-02-06 |
Örökké a szívünkbe élsz Cozma!
soha nem fogunk elfelejteni
soha nem fogunk elfelejteni | 2021. | Tücse | 2012-02-06 |
Hiányzik a mosolyod !
| 2020. | Gyöngyi | 2012-02-06 |
"Csillagok,csillagok mondjátok el nekem,merre jár,hol lehet.."Nyugodj békében
| 2019. | szpandi | 2012-02-05 |
Soha nem feledünk!!!!!
| 2018. | M.S.L | 2012-02-05 |
Szívünkben örökké Élsz!
| 2017. | Norbert | 2012-02-05 |
Nem felejtünk el
| 2016. | zsuzsi | 2012-02-05 |
Emlékezés
| 2015. | Kriszti | 2012-02-05 |
Örökké fogunk emlékezni rád!
| 2014. | Vivien. | 2012-02-05 |
A múltba visszaemlékezve valami fáj, valakit keresünk, aki nincs már. Nélküled szomorú, üres a házunk,még most sem hisszük el, hogy hiába várunk..
| 2013. | Bánkuti Mihály | 2012-02-05 |
R.I.P.
| 2012. | Baráth Imre | 2012-02-05 |
A zseniális és nagyon szeretetreméltó sportoló tragédiája talán tovább erősíti a toleranciát, az összefogást , mindennemű terror elutasítását is. B.I.
| 2011. | Zubjuk | 2012-02-05 |
Olvasom itt az üzeneteket,szinte nap mindt nap gyújtanak ittegy gyertyát a srácért...de akkor kérdem Én hogy teganp a megemlékezésen hogy hogy csak 6 álltunk a szobra elött???Hm???Kedves veszprémiek??Ilyen hamar felejtünk??
| 2010. | Mogyi | 2012-02-05 |
Soha nem feledlek Téged Marian! Nagyon hiányzol!=(
| 2009. | Timi | 2012-02-05 |



| 2008. | Gergő | 2012-02-05 |
(| 2007. | Lilu | 2012-02-04 |
Dumnezeu sa-l odihneasca! Isten nyugasztlja!
| 2006. | zsike | 2012-02-04 |
nyugodj békében
| 2005. | Norbi | 2012-02-04 |
....
| 2004. | Talabér-Nagy Szilvia | 2012-02-04 |
szívünkben örökké élsz
((
((| 2003. | R. Judit | 2012-02-04 |
Szeretünk, hiányzol, de TUDOM,HOGY ÖRÖKKÉ ÉLNI FOGSZ MINDEN VESZPRÉMI SZÍVÉMBEN!!
"Örökre velünk maradsz, őrizzük mosolyodat!"
"Örökre velünk maradsz, őrizzük mosolyodat!"
| 2002. | Melcsike | 2012-02-04 |
Nagyon hiányzol! Sosem feledünk!
| 2001. | Trpik Attila | 2012-02-04 |
Téged nem lehet elfeledni.
| 2000. | datolya | 2012-02-04 |
Emléked mindig a szívünkben él.
| 1999. | Cseh Panka | 2012-02-04 |
In memoriam Marian Cozma.. :'(
| 1998. | Bettina | 2012-02-04 |
Nyugodj Békében!!!
| 1997. | Takács Alexandra | 2012-02-04 |
"Nem a halál szörnyű, hanem a temetés. A halál nem szerencsétlenség. Csak szomorúság azoknak, akik a Földön maradtak még s egy kedves valakijöktől látatlan időre el kell búcsúzniok."
| 1996. | István család | 2012-02-04 |
Csak az hal meg, akit elfelednek
Örökké él kit nagyon szeretnek.
Örökké él kit nagyon szeretnek.
| 1995. | Szilvia | 2012-02-04 |
Soha nem feledünk!
| 1994. | Veres Gábor | 2012-02-04 |
Őrökre a szivűnkbe zártunk!
| 1993. | Kicsi9 | 2012-02-04 |
Már nem vagy itt hogy szólhass, viszlát, égi nyolcas!
♥
♥| 1992. | Harsányi Krisztina | 2012-02-04 |
Soha Nem Feledünk Marian...!! 

| 1991. | Paulovicsné Ági | 2012-02-04 |
Örökre szívünkbe zártuk Őt!!!
| 1990. | pvera | 2012-02-04 |
Az EB alatt is nagyon sokszor eszembe jutottál...emlékszem...soha nem feledünk!
| 1989. | Erika | 2012-02-04 |
soha nem feledünk ! 

| 1988. | Pali | 2012-02-04 |
Örökre velünk maradsz!
| 1987. | Lackó | 2012-02-04 |
Sosem feledünk!
| 1986. | tanya | 2012-02-04 |

| 1985. | Titti | 2012-02-04 |
Ökökké emlékezni fogunk Rád!
| 1984. | Annamary | 2012-02-04 |
Örökké szívünkben élsz!
| 1983. | Mónika | 2012-02-04 |
Örökké a szívünkben fogsz élni!
| 1982. | Fruzsi | 2012-02-04 |
Sosem feledünk el!
| 1981. | Péter | 2012-02-04 |
Egy zseniális játékos emlékére!!
| 1980. | Laci | 2012-02-04 |
Sosem Feledünk.Nyugodj Békében!
| 1979. | Baranyai Emese | 2012-02-04 |
Nagyon hiányzol......soha nem felejtünk!!!!!
| 1978. | Herczeg Tünde | 2012-02-04 |
Marian!Örökké élsz a lelkünkben,nem feledünk!
| 1977. | Erika | 2012-02-04 |
Ahogy a csillagok… te is örökké ragyogni fogsz!
| 1976. | Farkas Dániel | 2012-02-04 |
MINDIG ÖRÖKKÉ SZERETÜNK.
| 1975. | Farkas Balázs | 2012-02-04 |
ÖRÖKKÉ SZÍVÜNKBEN ÉLSZ.
| 1974. | Farkas János | 2012-02-04 |
SOHA NEM FELEDÜNK.
| 1973. | Adri | 2012-02-04 |
Soha nem felejtünk! Nyugodj békében :/
| 1972. | Szilágyi Dániel | 2012-02-04 |
Nyugodjon békében.
| 1971. | Viluszék | 2012-02-03 |
Soha nem feledünk!!!!! Hiányzol...
| 1970. | Szany | 2012-02-03 |
Sosem feledünk!! Nyugodj Békében!! 

| 1969. | Lamm család | 2012-02-03 |
Örökké a szívünkben élsz, sose feledünk el!
| 1968. | Ágnes | 2012-02-03 |
...emléked szívünkben örökké él!!!
| 1967. | BATHÓ AMANDA | 2012-02-03 |
Nyugodj békében !
| 1966. | juditju | 2012-02-03 |
Érted égjen drága Madárkánk!
| 1965. | judit | 2012-02-03 |
Nyugodj békében sose feledünk!
| 1964. | Csaba &Kriszti | 2012-02-03 |
Nem feledünk.
| 1963. | Kálmán Ivett | 2012-02-03 |
Soha nem feledünk!
| 1962. | visnyei robert | 2012-02-03 |
égi 8-as rip
| 1961. | NAGYKANIZSA | 2012-02-03 |
NYUGODJ BÉKÉBEN.............
| 1960. | Horváthné Szűcs Rita | 2012-02-03 |
A Föld már elengedte,
Az égen egy csillag ragyog.
Szelíden kérik Őt
S Ő játszik egy égi dallamot.
Minden üvöltve lázad,
Hol van az elrabolt hitünk?
"A lelked halhatatlan,
De a fájdalom elönt...."
Az égen egy csillag ragyog.
Szelíden kérik Őt
S Ő játszik egy égi dallamot.
Minden üvöltve lázad,
Hol van az elrabolt hitünk?
"A lelked halhatatlan,
De a fájdalom elönt...."
| 1959. | kitti | 2012-02-03 |
Nagyon hiányzol!!
| 1958. | Kovács Magdolna | 2012-02-03 |
Hiányzol nagyon!
| 1957. | Gabriella | 2012-02-03 |
Sosem feledünk Marian!
| 1956. | Ildikó | 2012-02-03 |
<3
| 1955. | Szabó Ildikó | 2012-02-03 |
Angyalok vigyázzanak Rád!Nyugodj békében!

| 1954. | Karvalics József | 2012-02-03 |
Örökké emlékezni fogunk Rád!
| 1953. | Láng Zsuzsanna | 2012-02-03 |
Drága Marian!!!!Nagyon hiányzol!Mindig közöttünk élsz!!!!! 

| 1952. | S.9 | 2012-02-03 |
Nagyon szeretünk Cozma !Hiányzol nagyon a csapatból !Velünk vagy még 

| 1951. | Botás Kati | 2012-02-03 |
Mindig velünk leszel és mi is veled leszünk,őrizzük az emlékedet,hogy mindenki tudja ki volt MARIAN COZMA!
| 1950. | Tomi | 2012-02-03 |
Soha nem feledünk !
| 1949. | Kalaposné Seres Emese | 2012-02-03 |
"Nehéz e kő, de nehezebb a bánat,
mely szívére borult az egész családnak."
mely szívére borult az egész családnak."
| 1948. | Anita B. | 2012-02-03 |
Írhatnék sok sok száz szót ide, de helyette magamban felidézem az emlékedet!!
Nyugodj Békében!
Nyugodj Békében!
| 1947. | Antal Aett | 2012-02-03 |
Cozma soha nem feledünk!
| 1946. | Hoffmann Magdi | 2012-02-03 |
Az angyalok vigyáznak RÁ!!HIÁNYZOL++
| 1945. | Váradi Juci | 2012-02-03 |
soha nem feledünk,nyugodj békéen!
| 1944. | mirinda | 2012-02-03 |
Sosem feledünk!
| 1943. | Kókai Roberta | 2012-02-03 |
Örökké élni fogsz szivünkben!
| 1942. | Nándi | 2012-02-03 |
Emlékeinkben örökké élni fogsz!
| 1941. | Zoltán | 2012-02-03 |
Soha nem feledünk
| 1940. | Jimmy | 2012-02-03 |
Nyugodj békében!
| 1939. | Szalavári Annamária | 2012-02-03 |
"Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló."
Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló."
Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd
| 1938. | Zsolti | 2012-02-03 |
Itt vagy velünk!
| 1937. | Kinga | 2012-02-03 |
niciodata nu te uitam
| 1936. | Bérces Szabolcs | 2012-02-03 |
“Sohasem veszíthetjük el, amiben egyszer örömünket leltük. Mindazok, akiket mélyen szeretünk, részünkké válnak.” (Helen Keller)
| 1935. | Schrec | 2012-02-03 |
Emlékezzünk!
| 1934. | Szűcs Antónia | 2012-02-03 |
Örökké velünk!
| 1933. | Rédei Gyula | 2012-02-03 |

| 1932. | Zsó | 2012-02-03 |
Soha nem feledünk!
| 1931. | Sunny | 2012-02-03 |
"Csak az nem halhatatlan, ki elfelejthető"
| 1930. | Pircsi | 2012-02-03 |
Soha nem feledünk! Nyugodj békében! 

| 1929. | Kiccipő | 2012-02-03 |
RIP
| 1928. | István | 2012-02-03 |
Nyugodj Békében!
| 1927. | Gerri | 2012-02-03 |
forever
| 1926. | Lujza | 2012-02-03 |
Nyugodj békében
| 1925. | Dzsu | 2012-02-02 |
"A múltba visszanézve valami fáj,
valakit keresünk, aki nincs már.
Nélküled szomorú az élet,
és még most sem hisszük el,
hogy többé nem látunk Téged. "
valakit keresünk, aki nincs már.
Nélküled szomorú az élet,
és még most sem hisszük el,
hogy többé nem látunk Téged. "
| 1924. | judit | 2012-02-01 |
"...Valaki végleg elmehet
Őrizd meg emlékét, és el ne feledd,
Így majd veled lesz mindig,
Lelke szabadon száll,
Vár a túlsó parton,
Hol nincsen határ..."
Őrizd meg emlékét, és el ne feledd,
Így majd veled lesz mindig,
Lelke szabadon száll,
Vár a túlsó parton,
Hol nincsen határ..."
| 1923. | Márti | 2012-02-01 |
Soha Nem Feledünk el
(((((((
(((((((| 1922. | veszprem | 2012-02-01 |
Soha nem felejtünk el!!!
| 1921. | Balogh Ágnes | 2012-01-31 |
Soha nem felejtünk!
| 1920. | Mesterné Tóth Andrea | 2012-01-31 |
Emlékezzünk!
| 1919. | Kiskó Zoltán | 2012-01-31 |
Soha nem felejtünk el!
| 1918. | Szerénke | 2012-01-31 |
Mindig köztünk leszel!
| 1917. | csillag_laszlo | 2012-01-31 |
Velünk vagy!
| 1916. | Bius | 2012-01-31 |
♥
| 1915. | gyikocska | 2012-01-31 |
Soha nem felejtünk el és köszönünk mindent!
| 1914. | zsolti | 2012-01-31 |
Csak az hal meg akit elfelejtenek. Marian örökké fog élni. A szívünkben...
| 1913. | Tücse | 2012-01-31 |
Petre Cozma:
"Olyan fiú, mint amilyen az én fiam volt, csak egyszer születik évezredek alatt. Nézzék csak meg milyen negyedben született. Itt lett belőle olyan nagy ember, mint egy hegy, óriási szívvel és lélekkel!"
"Olyan fiú, mint amilyen az én fiam volt, csak egyszer születik évezredek alatt. Nézzék csak meg milyen negyedben született. Itt lett belőle olyan nagy ember, mint egy hegy, óriási szívvel és lélekkel!"
| 1912. | Jenő | 2012-01-31 |
Mindörökké!
| 1911. | BOGYÓ | 2012-01-31 |
EGY NAGY LEGENDA VAGY! ÖRÖKKÉ HIÁNYOZNI FOGSZ!
| 1910. | Imola és Zsolt | 2012-01-31 |
Örökké a szívünkbe élsz!!!!
| 1909. | Becsei Barna | 2012-01-31 |
Soha sem felejtünk el !
| 1908. | Toth Csilla | 2012-01-31 |
Soha nem feledunk el MARIAN COZMA:::nyugodj bekeben...pasarele....
| 1907. | Franciska | 2012-01-31 |
...még mindig fáj...soha nem felejtünk el Marian...
| 1906. | Angyal Krisztián Mogyoró | 2012-01-31 |
Sosem felejtünk el Marian Cozma!!R.I.P.
| 1905. | Hoffmann Magdi | 2012-01-31 |
HIÁNYZOL!!!
((
((| 1904. | Dóra | 2012-01-31 |
Sosem felejtünk Marian! ♥ Nyugodj békében!
| 1903. | Tündi és Csaba | 2012-01-31 |
Drága Marian! Bár évek teltek el, felfoghatatlan még mindig ami Veled történt! Remélem boldog vagy és odafentről vigyázol ránk! Hiányzol!
| 1902. | Mártina | 2012-01-31 |
Örökké emlékezni fogunk rád,Szegeden is!
| 1901. | kicsilány | 2012-01-31 |
'Nem igaz, hogy minden elmúlik és mindent elfelejt az ember. Az csak látszólagos. Minden, ami volt, az van is, csak vissza kell gondolni s az öntudat mélyéből lassan felemelkednek, emlékezetünkben megelevenedik és újra él minden.' nagyon hiányzol!
vigyázz a családodra, a csapatodra, és ránk, szurkolókra, onnan fentről! <3
vigyázz a családodra, a csapatodra, és ránk, szurkolókra, onnan fentről! <3| 1900. | Yoko | 2012-01-24 |
Nyugodj békében
| 1899. | Kata | 2012-01-24 |
Sosem feledünk!
| 1898. | Alex | 2012-01-23 |
Adj Uram örök nyugodalmat neki és az örök világosság fényeskedjék neki! Nyugodj békében Marian
| 1897. | Szandra | 2012-01-21 |
Örökké a szívünkben élsz!
| 1896. | Zsani | 2012-01-21 |

| 1895. | jános64 | 2012-01-20 |
Örökké emlékezünk rád!
| 1894. | Encsy | 2012-01-17 |
"Te pedig;
ha a jövőben rám nézel, ne feledd látni,
nincs ki nálam boldogabb;
vagy ki bátrabban tud a boldogságra vágyni!"
Ezt még Tőled tanultam,és azóta is nagy hasznát veszem. Remélem egy jobb helyre kerültél,és remélem ott is mindig mosolyogsz akárhol is vagy most!
ha a jövőben rám nézel, ne feledd látni,
nincs ki nálam boldogabb;
vagy ki bátrabban tud a boldogságra vágyni!"
Ezt még Tőled tanultam,és azóta is nagy hasznát veszem. Remélem egy jobb helyre kerültél,és remélem ott is mindig mosolyogsz akárhol is vagy most!
| 1893. | Bencsik család | 2012-01-14 |
Megemlékezésül.
| 1892. | bóta jános | 2012-01-13 |
nyugodj békeben
nyugodj békében
nyugodj békében
| 1891. | Andi3208 | 2012-01-08 |
Mindenkinek nagyon hiányzol! Hiányzol a csapatból!Nélküled már nem ugyanaz! Szeretünk!
| 1890. | Laci | 2012-01-06 |
Nagyon Sajnálom!Nyugodj Békében!...Valóban nagy tehetség volt..:S
| 1889. | Kmetti Mónika | 2012-01-06 |
Soha nem feledünk!
| 1888. | Léda | 2012-01-01 |
Emléked szívünkben örökké él! <3 LOVE 8!!!!
| 1887. | Szabolcs | 2012-01-01 |
R.I.P.
| 1886. | Zubjuk | 2011-12-31 |
Never forget Marian
| 1885. | Haszonits Család | 2011-12-31 |
:'(
| 1884. | tundike | 2011-12-28 |
Egyik legjobb kezilabdazo volt...o volt a ket nemzet osszetarto ereje
koszonjuk neked! Vigyazz rank onnan fentrol
Az Ur vegyen teged oltalmaba es a kedves csaladodnak adjon vigasztalast!
koszonjuk neked! Vigyazz rank onnan fentrol
Az Ur vegyen teged oltalmaba es a kedves csaladodnak adjon vigasztalast!| 1883. | Hapci | 2011-12-27 |
Hiányzol!Rettentően hiányzik az A CSAPAT!
| 1882. | Vivien | 2011-12-24 |
1
Ha eljövend a búcsúóra,
Ha majd e szív végsőt dobog,
A percben, mely létem kioltja,
Majd akkor is rád gondolok.
| 1881. | DazZs | 2011-12-24 |
Élni csak-csak lehet Isten nélkül, de halni nem.
| 1880. | Laura | 2011-12-19 |
Egy suhanás se árulja el,
Mit lelkem úgyis titkolt:
Valaki elment élet nélkül,
Valaki elment, aki itt volt.
Mit lelkem úgyis titkolt:
Valaki elment élet nélkül,
Valaki elment, aki itt volt.
| 1879. | Toma Imola | 2011-12-15 |
Feldolgozhatatlan, ami Veled történt!
| 1878. | Doroszi Zsolt | 2011-12-11 |
Veled már megvalósult volna a BL- álom..
Nagyon hiányzol,sosem feledünk Zsolti Vivien
Nagyon hiányzol,sosem feledünk Zsolti Vivien
| 1877. | Kata | 2011-12-10 |
Bárcsak itt lennél még velünk, nem csak lélekben.
| 1876. | Zsike | 2011-12-07 |
"Hiába volt dicső, ifjú, szép és erős,
társaságban gyöngy, a pályán elszánt hős.
Hiába! Mennie kellet idő előtt."
társaságban gyöngy, a pályán elszánt hős.
Hiába! Mennie kellet idő előtt."
| 1875. | Katona Brigitta | 2011-12-05 |
Telnek az évek,de egyre jobban hiányzol mindenkinek!;( Sosem feledünk mert a szeretet ÖRÖK!
| 1874. | Tittina | 2011-12-02 |
Eszembe jutottál! Hiányzol közülünk!
| 1873. | Malvinka20 | 2011-12-01 |
Nyugodj békében!♥
| 1872. | Varga Attila | 2011-12-01 |
Sosem feledünk!
| 1871. | Kari | 2011-11-28 |
Kari
| 1870. | Ivett | 2011-11-27 |



| 1869. | R. | 2011-11-27 |
R.I.P. 

| 1868. | kelly | 2011-11-27 |
Nyugodj békében !
| 1867. | Perla628 | 2011-11-24 |
Valaki végleg elmehet,
Őrizd meg emlékét, és el ne feledd,
Így majd veled lesz mindig,
Lelke szabadon száll,
Vár a túlsó parton,
Hol nincsen már több határ. (Pokolgép: A túlsó part)
A miértre azóta is keressük a választ és ez nem engedi begyógyulni ezt a fájó sebet!
Őrizd meg emlékét, és el ne feledd,
Így majd veled lesz mindig,
Lelke szabadon száll,
Vár a túlsó parton,
Hol nincsen már több határ. (Pokolgép: A túlsó part)
A miértre azóta is keressük a választ és ez nem engedi begyógyulni ezt a fájó sebet!
| 1866. | Bencsik család | 2011-11-22 |
Érted égjen a láng, mindig emlékezünk Rád!
| 1865. | Joco | 2011-11-18 |
Nagyszerű játékos, nagyszerű ember volt
| 1864. | Ré | 2011-11-18 |
...
| 1863. | noemi005 | 2011-11-14 |
Sosem feledünk!
| 1862. | timea | 2011-11-14 |
soha nem feledünk
| 1861. | Haszonits Család | 2011-11-12 |
Soha nem feledünk!
| 1860. | ancsa | 2011-11-03 |
Nyugodj Békében Marian :'(
| 1859. | sz.dora | 2011-11-02 |
R.I.P.
| 1858. | Tamásné J.S. | 2011-11-02 |
R.I.P.
| 1857. | Tóth Roland | 2011-11-02 |
Nagyon szeretünk! Nyugodj békében.
| 1856. | Évi, Ádi | 2011-11-01 |
R.I.P.
| 1855. | judit | 2011-11-01 |
szeretetből
| 1854. | Bencsik család | 2011-11-01 |
"Örökre velünk maradsz,
őrizzük mosolyodat."
őrizzük mosolyodat."
| 1853. | Szamy | 2011-11-01 |
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: „Hol volt...”,
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: „Nem volt...”
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.
mi meg mesélni kezdtünk róla: „Hol volt...”,
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: „Nem volt...”
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.
| 1852. | Szilvia | 2011-11-01 |
Soha nem feledünk!
| 1851. | Rebi | 2011-11-01 |
Nyugodj békében.! 

| 1850. | Dóri | 2011-11-01 |
Nyugodj békében!
| 1849. | Timi | 2011-11-01 |
Nyugodj békében Marian!
| 1848. | Bijus | 2011-11-01 |
Niciodata nu te uitam
| 1847. | Helga | 2011-11-01 |
Nyugodj békében Marian!
| 1846. | László Báthory | 2011-11-01 |
Nyugodj Békében Marian! Odihneste-te ín pace, sá-ti fie tárána usoará, nu te vom uita niciodatá,....
| 1845. | Lampert Csaba | 2011-11-01 |
Nyugodj békében!!!
| 1844. | Joz | 2011-11-01 |
Nyugodj békében!
| 1843. | Bius | 2011-11-01 |
NYUGODJ BÉKÉBEN,MARIAN!
| 1842. | Niki | 2011-11-01 |
nyugodj békében
| 1841. | Kovács Péter | 2011-11-01 |
Nyugodj Békében Marian!
| 1840. | Zsófi | 2011-11-01 |
Nyugodj békében!!!
| 1839. | Geisz Kati | 2011-10-31 |
R.I.P.
| 1838. | Massat | 2011-10-31 |
R.I.P.
| 1837. | Heni | 2011-10-31 |
R.I.P
| 1836. | RZ | 2011-10-31 |
R.I.P. Marian
| 1835. | action | 2011-10-31 |
Remélem minden ok veled akárhol is vagy....Nyugodj békében.
| 1834. | Kriszta | 2011-10-31 |
Nyugodj Békében!
| 1833. | judit | 2011-10-31 |
Drága Madárka! Érted égjen!!! Nagyon szeretlek!!!
| 1832. | Renáta | 2011-10-31 |
Nyugodj békében! Nagyon szeretünk! Soha nem feledünk,drága Madárka!
| 1831. | János | 2011-10-31 |
Nyugodj békében!
| 1830. | Zsiga | 2011-10-31 |
R.I.P.
| 1829. | Kustosb | 2011-10-31 |
Emléked örökké bennünk él!
| 1828. | Gabi Bácsi | 2011-10-31 |
Nyugodj Békében Marina!
| 1827. | rubon | 2011-10-31 |
Téged elfelejteni nem lehet!
| 1826. | pandi | 2011-10-31 |
Örökké emlékünkben élsz!
| 1825. | Vera | 2011-10-31 |
Nyugodj békében.
| 1824. | datolya | 2011-10-31 |
Nyugodj békében!
| 1823. | Bencsik család | 2011-10-31 |
Érted égjen a láng, mindig emlékezünk Rád!
| 1822. | Kata | 2011-10-31 |
Nyugodj békében Madárka! Örökre velünk maradsz!
| 1821. | rbali | 2011-10-31 |
Nyugodj békében Marian!
Sosem feledünk!
Sosem feledünk!
| 1820. | Ica | 2011-10-31 |
Emlékezünk Rád
| 1819. | Anett | 2011-10-31 |
'Örökre velünk maradsz,őrizzük mosolyodat..'
| 1818. | Farkasvölgyi ildikó | 2011-10-31 |
"A legszebb emlékműved embertársaid szívében áll."
| 1817. | Petra | 2011-10-31 |


| 1816. | Fábián Móni | 2011-10-31 |

| 1815. | Viki | 2011-10-31 |
Nyugodj Békében!
| 1814. | Kinga | 2011-10-31 |
Nyugodj Békében drága Marian!
| 1813. | Magdolna | 2011-10-31 |
Nyugodj békében!
| 1812. | varadi juci | 2011-10-31 |
Nyugodj Békében Marian!!!
| 1811. | Nelli | 2011-10-31 |
Rest in peace.We all miss you... 

| 1810. | Kriszta | 2011-10-31 |
A pólóm véres, de a szívem még hó fehér,
azért jöttem hogy küzdjünk a holnapért!
Ha egyedül lennél tekints az ég felé ,
ott vagyok fent hisz csillag lettem én!
azért jöttem hogy küzdjünk a holnapért!
Ha egyedül lennél tekints az ég felé ,
ott vagyok fent hisz csillag lettem én!
| 1809. | Gabi | 2011-10-31 |
Sosem feledünk. Nyugodj békében!
| 1808. | Bea | 2011-10-31 |
Nyugodj Békében!!! 

| 1807. | Beatrix | 2011-10-31 |
Nyugodj békében.
| 1806. | Eszter | 2011-10-31 |
Mindig emlékezni fogunk Rád!
| 1805. | Bea | 2011-10-31 |
Nyugodj békében......
| 1804. | Karcsi | 2011-10-31 |

| 1803. | Lindy09 | 2011-10-31 |
Soha nem feledünk Madárka!
| 1802. | Kriszta | 2011-10-31 |

| 1801. | Szabó Dani | 2011-10-31 |
R.I.P.
| 1800. | D | 2011-10-31 |

| 1799. | Vivi | 2011-10-31 |
Nyugodj békében Égi Nyolcas! Hiányzol...
<3
<3| 1798. | Stoffer Andrea | 2011-10-30 |
" Hideg csendben fekete minden, legyen az álmod, legyen az álmod szép!" Nyugodj békében Marian!!
| 1797. | Szenkovits Család | 2011-10-30 |
Nyugodj békében Marian!!!
| 1796. | Magyar Ildikó | 2011-10-30 |
Nyugodjon békében!
| 1795. | Kovács Edit | 2011-10-30 |
Nem feledünk!
| 1794. | Beáta | 2011-10-29 |
Még mindig hihetetlen,hogy nem vagy már köztünk.Azt hiszem,TÉGED valóban sosem feledünk!Nyugodj békében!
| 1793. | Mónika | 2011-10-29 |
A port elviszi a szél,
A szeretet örökké él.
A szeretet örökké él.
| 1792. | Bencsik család | 2011-10-28 |
Köszönjük hogy voltál nekünk, míg élünk, itt leszel velünk! Sosem feledünk!
| 1791. | Böbe és családja | 2011-10-28 |
Emléked örökre megmarad mindenki szívében!
Nyugodj békében!
Nyugodj békében!
| 1790. | Nádi Bogár | 2011-10-23 |
Soha nem feledünk, és mindig büszkék leszünk Rád! Nyugodj békében!
| 1789. | Boldizsár | 2011-10-23 |
Fentről mindig vigyázol a Fiúkra.
| 1788. | kloz tomi | 2011-10-23 |
nagyon jo lézilabdázo volt
| 1787. | Laci | 2011-10-22 |
Ma (is)
nagyon kellettél volna a csapatnak...
nagyon kellettél volna a csapatnak...
| 1786. | zsuzsa | 2011-10-22 |
..."Szegény a forgandó tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.
soha nem feledünk
hogy e csodát újólag megteremtse.
soha nem feledünk
| 1785. | Tarró Bianka | 2011-10-21 |
Te mindig ott vagy a FIÚKKAL a pályán!
| 1784. | Viki | 2011-10-20 |
.
| 1783. | judit | 2011-10-17 |
Szeretetből! Érted égjen!
| 1782. | Hajdú Dániel | 2011-10-15 |
Nyugodj békében Marian!!!

| 1781. | Sági Róbert | 2011-10-14 |
Cozma örökké leszel köztünk itt veszprémben!
| 1780. | judit | 2011-10-11 |
szeretetből
| 1779. | Matei Gabriela | 2011-10-10 |
Ma numesc Matei Gabriela, sunt din Timisoara Romania si indraznesc sa va rog cu lacrimi in ochi sa ma ajuti cumva sa-mi gasiti niste sponsori.Stiu ca nu este frumos ca cer ajutor dar nu mai stiu ce sa fac sa gasesc niste sponsori pt.un loc de joaca pt.copii.Ma chinui din 2007 dar nu reusesc caci aici in Timisoara primarul a vrut sa faca o biserica in acest loc dar m-am opus si de atunci ma tot chinui sa fac ceva pt.cei zeci de copii care vin in acest parculet sa nu mai inhaleze atata praf sa nu mai fie pericol pt.ei dar nu reusesc.De aceea m-am gandit sa scriu caci am ajuns la disperare si m-am gandit ca printre fanii de acolo se gaseste vreunul care sa ne ajute cu ceva bani.daca crezi ca ne pot sprijini cumva da-mi te rog un semn si iti voi da mai multe detalii.
va trimit nr,de cont daca puteti sa ma ajutati cumva
RO54INGB0000999900308496 sucursala Timisoara
Poate in memoria lui Marian reusim sa adunam ceva bani sa facem acest loc de joaca pentru copiii
multumesc
va trimit nr,de cont daca puteti sa ma ajutati cumva
RO54INGB0000999900308496 sucursala Timisoara
Poate in memoria lui Marian reusim sa adunam ceva bani sa facem acest loc de joaca pentru copiii
multumesc
| 1778. | Bencsik család | 2011-10-08 |
Hiányzol most, és mindörökké!
| 1777. | Andrea | 2011-10-08 |
Nyugodj békében.....

| 1776. | Papp Alexandra | 2011-10-07 |
Soha Nem Feledünk!


| 1775. | Angel 192 | 2011-10-06 |
Soha nem feledünk
| 1774. | ada | 2011-10-05 |
köszönjük, hogy most is velünk vagy
| 1773. | Véber Katalin | 2011-10-04 |
EMLÉKE ÖRÖK.
| 1772. | Sipos-család | 2011-10-02 |
Igaz személyesen nem ismertünk de
örökké hiányozni fogsz!
örökké hiányozni fogsz!
| 1771. | Jucus Vargáné | 2011-10-02 |
örökre velünk maradsz
| 1770. | Szula Edit | 2011-10-02 |
Sajnálom.
| 1769. | Martin | 2011-09-29 |
Nyugodj békében,soha nem feledünk el 

| 1768. | VALI | 2011-09-27 |
Un gand pios in amintirea lui Marian Cosma.
| 1767. | Mónika | 2011-09-26 |
Mindenki érzi a hiányodat és ez idővel sem halványul...
| 1766. | atta | 2011-09-25 |
nyugodj békébe Marian!
| 1765. | Fanni | 2011-09-24 |
Nyugodj békében!
| 1764. | Dórika | 2011-09-23 |
nagyon jó játékos volt!!!!néha ha vissza nézem a meccseket most is könnybe lábad a szemem!!!!!
| 1763. | Maria | 2011-09-23 |
Miert az ilyeneknek kell meghalni? Azert hogy mi osszefogjunk....
| 1762. | Zádori Ferenc | 2011-09-22 |
Áldás volt élete, áldás legyen emléke!
| 1761. | Zsu | 2011-09-20 |
Soha nem feledünk!!!!!!!!
| 1760. | Dr. Tenk Tamás | 2011-09-18 |
Nyugodj békében!
| 1759. | menyhert tamas | 2011-09-18 |
döbbenet örökke
| 1758. | Csak az MKB | 2011-09-18 |
Soha nem feledünk!!! 

| 1757. | Judit | 2011-09-16 |
Nyugodj békében!SOHA NEM FELEDÜNK ÖRÖKKÉ VELÜNK MARADSZ!
| 1756. | Pázmándiné Anikó | 2011-09-14 |
Nyugodj békében "égi nyolcas"!!!!!!!!!!
| 1755. | Tatár Zsolt | 2011-09-14 |
.
| 1754. | Morvai Jánosné | 2011-09-13 |
Értelmetlen halálodat nem lehet elfelejteni! Nyugodjál békében!
| 1753. | Bianka | 2011-09-13 |

| 1752. | Zavaczki Andrea | 2011-09-12 |
köszönöm, hogy az életünk része lehettél, őrangyalunk, hozz békét a két népnek!
| 1751. | Csikász Ferenc | 2011-09-12 |
Tovább ÉL lelkünkben minden egyes mérkősén emlékezünk á!
| 1750. | Margit | 2011-09-12 |
Kár hogy angyallá lettél, s nem beállós vagy már. Mindig emlékezni fogok rád.
| 1749. | Prisztóka Péter | 2011-09-12 |
8
| 1748. | lakatos gizella | 2011-09-12 |
marian cozma emlékére
| 1747. | Strizu Razvan | 2011-09-12 |
In amintirea celui mai bun prieten
| 1746. | Horváth Tímea | 2011-09-12 |
Nyugodj Békében!
| 1745. | Varga Sándor | 2011-09-11 |
Miért?
| 1744. | Angéla | 2011-09-11 |
Veled minden szép,veled minden,jó sajnos csak volt.Angyalok vigyázzák örök álmod,soha nem feledünk!
| 1743. | Ullmann Mónika | 2011-09-10 |
Soha nem feledünk.
| 1742. | Molnár Vivien "32" | 2011-09-10 |
| 1741. | Dzsu | 2011-09-10 |
Hiányzol nekünk!!! Nyugodj békében!!
| 1740. | Makányné Óvári Éva | 2011-09-10 |
Nem múlik el a fájdalom.Mossa tisztára lelkünket a könny,és legyünk méltók életed példájához-ránk hagytad a feladatot.
| 1739. | KIss József | 2011-09-10 |
Még mindig benn vagy a csapatban.
| 1738. | KONKOLY IMRE | 2011-09-10 |
Szép volt és igaz volt.Nyugodj békében!
| 1737. | Kira | 2011-09-10 |
Nem hal meg kit eltemetnek, csak az kit elfelednek!
Szívünkben örökké élsz!
Nyugodj békében...
Szívünkben örökké élsz!
Nyugodj békében...
| 1736. | Viki | 2011-09-10 |
Örökké él!
| 1735. | Anett | 2011-09-09 |
Nyugodj békében Marian! 

| 1734. | Brigi | 2011-09-09 |
köszönjük h velük voltál!!
| 1733. | Kata | 2011-09-09 |
.
| 1732. | Diesel | 2011-09-09 |
Halálod tragikus és értelmetlen volt, de nem hiábavaló. Két nemzet együttérzésének ikonja lettél. Nyugodj békében!
| 1731. | Andi | 2011-09-09 |
| 1730. | rzoli | 2011-09-09 |
8
| 1729. | Bianka.... | 2011-09-09 |
' SOHA NEM FELEJTÜNK EL...ÖRÖKÉÉ A SZIVÜNKBEN ÉLSZ..'(Ł)
| 1728. | szilvia | 2011-09-09 |
Soha nem feledünk!
| 1727. | Zsolti & Marcsi | 2011-09-09 |
Lelkünkben örökké élsz!
| 1726. | Lá | 2011-09-09 |
Nyugodj békében...
| 1725. | sevendoor | 2011-09-09 |
Nyugodj békében!
| 1724. | Tamás | 2011-09-09 |
Nyugodj békében! Örökké emlékezni fogunk rád!
-Egy szegedi srác
-Egy szegedi srác| 1723. | adi | 2011-09-09 |
Sa se odihnesca in pace.
| 1722. | Laki Mirjam | 2011-09-09 |
Én csak 11 éves lány vagyok de nehéz így sírva írni! A családom mind szerette és mind fájó vérző szívvel emlékezünk rá !
Nyugodjon békébe !

Nyugodjon békébe !

| 1721. | Andi | 2011-09-09 |
Csillag lettél 

| 1720. | Lohner Hilda | 2011-09-09 |
Mindig velünk maradsz, sohasem felejtünk el.
| 1719. | Egri család | 2011-09-09 |
Nyugodj békében!
| 1718. | Vázsonyi Viktor | 2011-09-09 |
"Boldog Születésnapot!":/
| 1717. | varadi juci | 2011-09-09 |
Nyugodj Békében!
| 1716. | Tóth Szabolcs | 2011-09-09 |
"Viszlát Égi 8-as!!!"
| 1715. | Tóth Gábor | 2011-09-09 |
Nyugodj Békében!!! 

| 1714. | Zsuzsa | 2011-09-09 |
Nyugodj békében!
| 1713. | ttomi62 | 2011-09-09 |
emlékezzünk
| 1712. | gabcsok | 2011-09-09 |
nyugodj békében Marian!
| 1711. | Mihaela | 2011-09-09 |
Dumnezeu sa te ierte si sa iti vegheze somnul si tu pe noi de acolo de sus...
| 1710. | Ákos | 2011-09-09 |
R.I.P.
| 1709. | Sziszi | 2011-09-09 |
Nyugodj békében!!!!!!!!!
| 1708. | Lívia | 2011-09-09 |
Nyugodj békében!!
| 1707. | Csaszi | 2011-09-09 |
R.I.P.
| 1706. | Heni | 2011-09-09 |
Nyugodj Békében :'(
| 1705. | Kata | 2011-09-09 |
nyugodj békében
| 1704. | Judit | 2011-09-09 |
Nyugodj békében!
| 1703. | Fülöp László | 2011-09-09 |
Ifjú virág volt, mit se tudott a lét viharáról,
S máris törve pihen, s törve sír érte szívünk.
S máris törve pihen, s törve sír érte szívünk.
| 1702. | ivett | 2011-09-09 |
nyugodj békében
| 1701. | Molni | 2011-09-09 |
Nyugodj békében!
| 1700. | Salap Viktória | 2011-09-09 |
Nyugodj békében
| 1699. | Erzsi | 2011-09-09 |
Soha nem feledünk. Nyugodj békében Madárka!
| 1698. | Laszlo | 2011-09-09 |
emléke legyen áldott
| 1697. | szemán jánosné | 2011-09-09 |
Magyarország kis csűcskéből kis faluból, de mindig figyelemmel kisérve őt emlékezik Edit
| 1696. | Gábor | 2011-09-09 |
Soha nem feledünk, ne is feledjük! A gazságnak nincs helye a világban!
| 1695. | Alex | 2011-09-09 |
O mare pierdere pentru acest sport, odihneasca-se in pace!
| 1694. | Boczor István | 2011-09-09 |
Örökre emlékezni fogunk!
| 1693. | István | 2011-09-09 |
tisztelettel
| 1692. | Ildi | 2011-09-09 |
rip
| 1691. | slló lásszló | 2011-09-09 |
nyugodjon Békében
| 1690. | Edina | 2011-09-08 |

| 1689. | Attila D | 2011-09-08 |
R.I.P.
| 1688. | Richard | 2011-09-08 |
| 1687. | Tóth Lilla | 2011-09-08 |
,,SOHA NEM FELEDÜNK''
| 1686. | Kerezsi Gergő | 2011-09-08 |
R.I.P
| 1685. | Edina, Erika, Edit | 2011-09-08 |
"Soha nem feledünk!" 

| 1684. | zsomb | 2011-09-08 |
Nyugodj Békében!!
| 1683. | porubszky-tóth család | 2011-09-08 |
Nyugodj békében!
| 1682. | Hubai Bence | 2011-09-08 |
Emlék benned marad R.I.P.

| 1681. | Adrian | 2011-09-08 |
Nu te vom uita niciodata Marian, acum ii incanti pe ingeri cu jocul tau.
| 1680. | Izi | 2011-09-08 |
Örökké a szívünkben maradsz! Nyugodj békében!
| 1679. | Fülöp Noémi | 2011-09-08 |
"Örökre velünk maradsz, őrizzük mosolyodat ..."
| 1678. | kozika66 | 2011-09-08 |
Nyugodj békében....
| 1677. | C17 | 2011-09-08 |
Nyugodj békében!
| 1676. | frenky369 | 2011-09-08 |
Nyugodj Békében | 1675. | Kriszti | 2011-09-08 |
Nyugodj Békében,soha nem felejtünk el!
| 1674. | Haszonits Család | 2011-09-08 |
Boldog Születésnapot! Mindig a szívünkben fogsz élni és mindig gondolunk rád Marian!
| 1673. | Makhi | 2011-09-08 |
nem feledünk...
| 1672. | Csé | 2011-09-08 |
Nyugodj Békében!
| 1671. | ... | 2011-09-08 |
nyugodjon békében
| 1670. | gábor | 2011-09-08 |
vigyázzanak rád az angyalok......
| 1669. | Csőke Szabolcs | 2011-09-08 |
Nyugodj békében!
| 1668. | Czega | 2011-09-08 |
Nyugodj békében!
| 1667. | ANita | 2011-09-08 |
örökké szeretünk MArian !!!
| 1666. | Piroska | 2011-09-08 |
Mindig szeretni fogunk!
| 1665. | Anita | 2011-09-08 |
Nyugodj békében!
| 1664. | Szabolcs | 2011-09-08 |
Soha nem feledünk.
| 1663. | dia | 2011-09-08 |
nyugodj békében marian!!!!
| 1662. | Márti21 | 2011-09-08 |
Soha nem felejtünk el!!!
(((((((
(((((((| 1661. | Nadin | 2011-09-08 |
Nyugodj békében..
| 1660. | Adrienn | 2011-09-08 |
"Földön többé sose látlak,
De visszavárlak, tudhatod"
De visszavárlak, tudhatod"
| 1659. | szücsi | 2011-09-08 |
nyugodj Békében MARIAN!!
♥
♥| 1658. | bazsi | 2011-09-08 |
Nyugodj békében Madárka!
(
(| 1657. | zsófi | 2011-09-08 |
nyugodjbékében
| 1656. | Timi | 2011-09-08 |
Akit szeretünk,azt soha nem feledjük!
| 1655. | Márti | 2011-09-08 |
Emlékünkben örökké élsz!
| 1654. | Gergő | 2011-09-08 |
Nyugodj Békében Marian!
| 1653. | mkb | 2011-09-08 |
NYUGODJ BÉKÉBEN COZMA !
| 1652. | Anna és Tomi | 2011-09-08 |
Boldog Születésnapot Marian! 

| 1651. | Gyurák | 2011-09-08 |
Nyugodj békében!
| 1650. | Andi | 2011-09-08 |
Örökre emlékezni fogunk rád <3
| 1649. | Tódor Istvánné | 2011-09-08 |
Sosem fogom elfelejteni csodálatos játékodat és Téged!
| 1648. | Dórika | 2011-09-08 |
Örök emlék maradsz <3<3
| 1647. | Ella | 2011-09-08 |
Ha ilyen őrangyalunk van, nem érhet semmi bennünket!
| 1646. | Mariann | 2011-09-08 |
Szerettünk

| 1645. | Papp Tamás | 2011-09-08 |
Ez a gyertya addig fog égni amíg mi rád gondolunk.És ez örökké így fog lenni!!Boldog Születésnapot!
| 1644. | Kenyó Tamás | 2011-09-08 |
Nyugodj békében!
| 1643. | Ollár Péter | 2011-09-08 |
Emlékünkben örökké élsz!
| 1642. | okesz | 2011-09-08 |
Nyugodj békében,drága Óriás! Szívünkben örökké élsz!
| 1641. | Csilla | 2011-09-08 |
Mindig élni fogsz az emlékeinkben!
| 1640. | Nikola | 2011-09-08 |
Brate!Nedostajes nam mnogo!
| 1639. | Bélus67 | 2011-09-08 |
Nyugodj békében, immáron egy jobb helyen vagy...
| 1638. | Kutya | 2011-09-08 |
...
| 1637. | Manyika | 2011-09-08 |
Soha nem feledünk!
| 1636. | Brigi | 2011-09-08 |
"Boldog Születésnapot Madárka!" Még most is nagyon hiányzol! Emléked örökké megőrizzük! 

| 1635. | Kiss Viktor | 2011-09-08 |
Ma lennél 29 éves..
Soha nem feledunk!!
Nyugodj békében!
Soha nem feledunk!!
Nyugodj békében!
| 1634. | Vali | 2011-09-08 |
Mindig közöttünk élsz!
| 1633. | Bence | 2011-09-08 |
Nyugodj Békében Cozma!!
| 1632. | SZEBENI LUDOVIC VENDEL | 2011-09-08 |
Nyugodj békében és az örök világosság fényeskedjen Neked!Odihneste-te in pace!
| 1631. | Previz István | 2011-09-08 |
nyugodj békében
| 1630. | Halász Árpád | 2011-09-08 |
Nyugodj Békében Cozma!
| 1629. | Szabóné Évi | 2011-09-08 |
Örökké emlékezünk Rád!
| 1628. | Molnár Gáspár | 2011-09-08 |
Nyugodj békében!
| 1627. | Ágika | 2011-09-08 |
Mintha csak tegnap történt volna... Nagyon szeretünk, emléked örökké megmarad lelkünkben!
| 1626. | Benke Kata | 2011-09-08 |
Boldog születésnapot drága Madárka!!
| 1625. | Csaba Zsolt | 2011-09-08 |
Boldog születésnapot!Nyugodj békében!
| 1624. | László Zsolt | 2011-09-08 |
Madárka nyugodj békében.
| 1623. | Olya | 2011-09-08 |
Nem akarunk és nem tudunk feledni... Csak abban bízunk, hogy ahol most vagy, ott jó Neked... Jó lenne, ha boldog szülinapot kívánhatnánk...
| 1622. | Aranyi Gergő | 2011-09-08 |
"Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: >>Hol volt...<<,
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: >>Nem volt...<<
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer."
Drága Marian! Nagyon nagyon boldog születésnapot kívánok Neked!
Tudom, hogy Neked ott fenn már nagyon jó, de nekünk itt lenn nagyon hiányzol!
Soha nem feledünk, és mindig szeretni fogunk!!! Nyugodj békében!!!
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: >>Hol volt...<<,
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: >>Nem volt...<<
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer."
Drága Marian! Nagyon nagyon boldog születésnapot kívánok Neked!
Tudom, hogy Neked ott fenn már nagyon jó, de nekünk itt lenn nagyon hiányzol!
Soha nem feledünk, és mindig szeretni fogunk!!! Nyugodj békében!!!
| 1621. | LOVE 8 | 2011-09-08 |
Soha nem feledünk!!!R.I.P
| 1620. | Horváth Péter | 2011-09-08 |
Soha nem feledünk!
| 1619. | Manócska | 2011-09-08 |
Soha nem feledünk téged!
| 1618. | Balázs Ernő | 2011-09-08 |
Örökké emlékezni fogunk rád !!!!
| 1617. | KATALIN | 2011-09-08 |
„Soha nem feledünk!”
| 1616. | Kollár Attila és Erika | 2011-09-08 |
Nyugodj békében!
| 1615. | Márkó | 2011-09-08 |
R.I.P.
| 1614. | ferenc | 2011-09-08 |
nem feledünk soha!!!
| 1613. | Nándi | 2011-09-08 |
remek játékos volt.. sose feledünk!! R.I.P.
| 1612. | Fboy | 2011-09-08 |
Nem vagyok drukker csak egy ember a sok közül, de követtem az eseményeket.
Nyugodj Békében Marian!
Nyugodj Békében Marian!
| 1611. | R. | 2011-09-08 |
R.I.P
| 1610. | sacikaaa | 2011-09-08 |
Ma lennél 29 éves.. Soha nem feledünk..
"Emberi testben angyal módra éltél,
térdeden lett a hajnal meg az éjfél,
az igaz útról soha le nem tértél."
"Emberi testben angyal módra éltél,
térdeden lett a hajnal meg az éjfél,
az igaz útról soha le nem tértél."
| 1609. | Bálint | 2011-09-08 |
Mindörökké bennünk élsz Marian
| 1608. | Saliga András | 2011-09-08 |
Nem feledünk el soha!!:/
| 1607. | Hörbi 71 | 2011-09-08 |
Soha nem feledünk.
| 1606. | Gizmo5 | 2011-09-08 |
Sosem feledünk!!!
| 1605. | kmarton | 2011-09-08 |
Sose feledünk
| 1604. | viloa40 | 2011-09-08 |
Nem felejtünk Marian! Emléked velünk marad örökké !
| 1603. | Zsoltika | 2011-09-08 |
Nyugodj békében soha nem felejtünk el!!
| 1602. | Kubinyi Csaba | 2011-09-08 |
Nyugodj Békében Madárka!
| 1601. | Katalin | 2011-09-08 |
Áttörni a gátakat...
| 1600. | Malvinka 320 | 2011-09-08 |
Cozma
Boldog Szülinapot!
Nyugodj békében!
Boldog Szülinapot!
Nyugodj békében!
| 1599. | Judit80 | 2011-09-08 |

| 1598. | Farkas Attila | 2011-09-08 |
Nem feledünk sosem,szívünkben öröké élsz!!!!!!
| 1597. | Szerző Dorina | 2011-09-08 |
Boldog születésnapot! =(
| 1596. | patya1970 | 2011-09-08 |
Soha nem feledünk! Emléked örökké meg marad. Nyugodj békében.
| 1595. | Szeszylia | 2011-09-08 |
Boldog szülinapot!!!!soha nem feledünk!!!Szívünkben öröké élsz!!!
| 1594. | Vicky | 2011-09-08 |
Mit mondjak, mit ne mondjak? Mind hasztalan! Te elmentél s egy örömünknek Már vége van.
/Vörösmarty Mihály/
/Vörösmarty Mihály/
| 1593. | Kelemen Tímea | 2011-09-08 |
A kézilabda büszkesége!!
| 1592. | judit | 2011-09-08 |
Érted égjen drága Madárka! Örökre őrzünk a szívünkben és a szeretetünkben.
| 1591. | Wario | 2011-09-08 |
Nyugodj békében soha nem felejtünk el!!
| 1590. | gucci edward | 2011-09-08 |
nyugodj bèkèben!
| 1589. | Németh Zsuzsanna | 2011-09-08 |
.
| 1588. | Franky | 2011-09-08 |
Nyugodj bekeben!
| 1587. | Tary Ilona | 2011-09-08 |
Isten éltessen,soha nem felejtünk el!!Nyugodj Békében
| 1586. | Fuli | 2011-09-08 |
Mert megérdemli!
| 1585. | Pintérné Vera | 2011-09-08 |
"Az emlékezéshez nem emlék, hanem szeretet kell, s akit szeretünk, azt nem felejtjük el." W.S.
| 1584. | Antal Alexandra | 2011-09-08 |
R.I.P Marian
| 1583. | kisselm | 2011-09-08 |
rossz aprpó
| 1582. | chis | 2011-09-08 |
m
| 1581. | ronie | 2011-09-08 |
niciodata nu te uitam!!!!!
| 1580. | Atika | 2011-09-08 |
Nem felejtünk el soha.
| 1579. | giovi18 | 2011-09-08 |
Boldog Születésnapot MADÁRKA!
| 1578. | Csutak71 | 2011-09-08 |
Nyugodj Békében!Emléked örökre velünk marad!
| 1577. | Faragó Andrea | 2011-09-08 |
Nyugodj Békében!!
| 1576. | Gabriella | 2011-09-08 |
Nem feledünk!!!!!
| 1575. | Schvéder Mihály | 2011-09-08 |
Szivünkben örökké élsz!
| 1574. | Vitya | 2011-09-08 |
Isten éltessen Marian!!!Soha nem feledünk!!!
| 1573. | Herczeg Zsuzsanna | 2011-09-08 |
Nyugodj békében!!!!!Soha nem feledünk!!!!!
| 1572. | Ádám Szabolcs | 2011-09-08 |
k
| 1571. | Klauka | 2011-09-08 |
mindig itt fogsz élni a szívünkben!!
| 1570. | Andrea | 2011-09-08 |
Örökké velünk maradsz
| 1569. | Bora | 2011-09-08 |
Boldog 29. születésnapot! Égi nyolcas
| 1568. | KisKrtek | 2011-09-08 |
Soha nem feledünk!!
| 1567. | gábor | 2011-09-08 |

| 1566. | Miccs | 2011-09-08 |
Nyugodj békében!
| 1565. | Kata0807 | 2011-09-08 |
Boldog szülinapot Neked ott fenn! Soha nem feledünk! 





| 1564. | Ádám | 2011-09-08 |
Örökké velünk leszel!
| 1563. | Kata | 2011-09-08 |
Isten éltessen Madárka! 

| 1562. | Mike | 2011-09-08 |
nyugodj békében...
| 1561. | Alexa | 2011-09-08 |
Szívünkben örökké élsz!
| 1560. | Milkabogre | 2011-09-08 |
.
| 1559. | Edit | 2011-09-08 |
Nyugodj Békében!!!
| 1558. | visnyei robert | 2011-09-08 |
örök emlék a játéka
| 1557. | Baranyai Emese | 2011-09-08 |
Nyugodj békében MADÁRKA!!!!!!
| 1556. | Gabor | 2011-09-08 |
nyugodj bekeben
| 1555. | Vikusz | 2011-09-08 |
Emléked szívünkben örökké él!
| 1554. | Reni | 2011-09-08 |
Boldog születésnapot,Madárka! <3
| 1553. | Döme Viktória | 2011-09-08 |
Nyugodj békében!Szívünkben örökké élsz!
| 1552. | B.Gabi | 2011-09-08 |
.
| 1551. | Strossmayer Richárd | 2011-09-08 |
A Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola volt hallgatója. Köztünk élsz tovább!
| 1550. | Bea | 2011-09-08 |
Örökké........
| 1549. | Barbi | 2011-09-08 |
Sosem feledünk, nyugodj békében!
| 1548. | Edinusi | 2011-09-08 |
Soha nem feledünk!
| 1547. | Tóth család | 2011-09-08 |
Nyugodj békében Marian Cozma!
| 1546. | Hoffmann Márta | 2011-09-08 |
Sosem feledünk!!!
| 1545. | Norbert | 2011-09-08 |
Veszprém soha nem felejt
| 1544. | Annie | 2011-09-08 |
Vei fi mereu in mintea si sufletele noastre! Nyugodj békében!
| 1543. | Györgyi | 2011-09-08 |
Sosem feledünk!
| 1542. | Kingi Eichert | 2011-09-08 |
Nyugodj békében Marian!
| 1541. | Móni | 2011-09-08 |
"... Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer."
Nagyon hiányzol! Nyugodj békében.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer."
Nagyon hiányzol! Nyugodj békében.
| 1540. | Bumbi | 2011-09-08 |
Nyugodj békében..
| 1539. | Üveges Dániel | 2011-09-08 |
Nyugodj békében! Marian
| 1538. | K.Szilvi | 2011-09-08 |
Nyugodj békében Marian!
| 1537. | Sillye Gábor | 2011-09-08 |
Soha nem feledünk
| 1536. | Gyutai Zalán | 2011-09-08 |
Soha nem feledünk!
| 1535. | heni | 2011-09-08 |
Boldog szülinapot ott fent
| 1534. | Korbély Zoltán | 2011-09-08 |
Marian rád mindig emlékezni fogunk,soha nem felejtünk el.
| 1533. | Horváthné Végh Erika | 2011-09-08 |
Nem halt meg,
Csak alszik,
S szépeket álmodik,
Álmodik, azokról akik szeretik,
Álmodik, egy szép világról.
Velünk él, s velünk van mindenhol,
...ő a szellő, mely fújja arcunk,
Felhő, mely elvonul fejünk felett,
Virág, mely asztalon illatozik,
Könnycsepp, mely lecsordul orcánkon,
Csak alszik,
S szépeket álmodik,
Álmodik, azokról akik szeretik,
Álmodik, egy szép világról.
Velünk él, s velünk van mindenhol,
...ő a szellő, mely fújja arcunk,
Felhő, mely elvonul fejünk felett,
Virág, mely asztalon illatozik,
Könnycsepp, mely lecsordul orcánkon,
| 1532. | Kövesdi Kriszta | 2011-09-08 |
Nyugodj Békében!
| 1531. | Tóth András | 2011-09-08 |
Nyugodj Békében!
| 1530. | Hannos Béla | 2011-09-08 |
Nyugodj békében!
| 1529. | Kiss Ágnes | 2011-09-08 |
Nyugodj békében!
| 1528. | Solymosi Rezsőné | 2011-09-08 |
Soha nem felejtünk el!
| 1527. | P.Roland | 2011-09-08 |
Nyugodj Békében!
| 1526. | Benczu | 2011-09-08 |
Az egyik kedvenc játékosom voltál a Veszprémből.
Emléked bennünk él. 
Emléked bennünk él. 
| 1525. | Bálint | 2011-09-08 |
R.I.P. Marian, emléked örökké szívünkben él!
| 1524. | Robbe | 2011-09-08 |
Soha nem feledünk
| 1523. | Gansberger Júlia | 2011-09-08 |
Köszönjük hogy velünk volt!
| 1522. | Viki | 2011-09-08 |
Kevesen képesek arra, hogy haláluk után még több szeretet váltsanak ki az emberekből, mint élete folyamán. Sokaknak példakép vagy! Összekovácsoltál két nemzetet! Remélem figyelsz miket fentről : )
| 1521. | Reni | 2011-09-08 |
Soha nem feledünk el téged! Nyugodj Békében Marian!
| 1520. | Ági | 2011-09-08 |
Isten éltessen az égiek között.
| 1519. | Veres Zoltán | 2011-09-08 |
Köszönjük, hogy közöttünk voltál. Nagyon hiányzol mindenkinek! Remélem figyelsz minket onnét fentről Kulcsár Anitával és sok más hasonló jó emberrel egyetemben!
| 1518. | Judit | 2011-09-08 |
Sohanem feledünk
| 1517. | Judit | 2011-09-08 |
Sohanem feledünk
| 1516. | Judit | 2011-09-08 |
Sohanem feledünk
| 1515. | Vigoczki Anita | 2011-09-08 |
Soha nem felejtünk el téged!
| 1514. | Bakesz | 2011-09-08 |
Boldog születésnapot!
| 1513. | Szabó Bence | 2011-09-08 |
Szívünkbe örökké élni fogsz Marian!!Sose feledünk!
| 1512. | Nóri | 2011-09-08 |
29.
| 1511. | Tomi | 2011-09-08 |
..
| 1510. | Zolika | 2011-09-08 |
Nyugodj békében!
| 1509. | Linda | 2011-09-08 |
"Csak az hal meg, akit elfelejtenek"
Mi sosem felejtünk el Téged, szívünkben örökké élsz!
Mi sosem felejtünk el Téged, szívünkben örökké élsz!

| 1508. | Keke | 2011-09-08 |
Nyugodj békében Marian Cozma.
| 1507. | Sárvári Ilona | 2011-09-08 |
Szép emléked velünk marad.
| 1506. | Döniz | 2011-09-08 |
Soha nem felejtünk el!
| 1505. | Pisti | 2011-09-08 |
Emléked Örökké Él!!!
| 1504. | Ativagyok | 2011-09-08 |
Isten Éltessen! Örökké velünk maradsz!
| 1503. | Niki | 2011-09-08 |
Örökké!
| 1502. | Titty27 | 2011-09-08 |
Isten éltessen ott fenn!
| 1501. | Kriszti709 | 2011-09-08 |
Happy birthday!
| 1500. | BKati | 2011-09-08 |

| 1499. | Ibolya | 2011-09-08 |
Boldog születésnapot! Örökké Velünk Leszel, nyugodj békében!
| 1498. | Billy | 2011-09-08 |
emlékezünk rád!
| 1497. | MR | 2011-09-08 |
...
| 1496. | U.peti | 2011-09-08 |
Emléked örökké bennünk él!Nyugodj békében !
| 1495. | hervai | 2011-09-08 |
RIP
| 1494. | Szilvi | 2011-09-08 |
örökké
| 1493. | Simon István | 2011-09-08 |
Emléked örökké él!
| 1492. | zs. | 2011-09-08 |
Örökké!
| 1491. | Judit | 2011-09-08 |
Soha sem feledünk...
| 1490. | Sáska Gyuláné | 2011-09-08 |
Nyugodjál békében!
| 1489. | Suba T. | 2011-09-08 |
nyugodj békében
| 1488. | Sziládi Györgyné | 2011-09-08 |
Nagy játékos voltál!
| 1487. | Molnárék | 2011-09-08 |
Hiányzol
| 1486. | Csizmadia Nikolett | 2011-09-08 |
"Caritas numquam excidit."
| 1485. | Péter | 2011-09-08 |
RIP
| 1484. | Tünce | 2011-09-08 |
Soha nem feledünk!
| 1483. | Fodor Mihály | 2011-09-08 |
Nyugodj békében!
| 1482. | timikee | 2011-09-08 |
RIP.
Igazságot!
Igazságot!
| 1481. | Anna | 2011-09-08 |
Egy könnycsepp az arcomon.
| 1480. | gabikaabika | 2011-09-08 |
nyugodj békében!
| 1479. | Sz.Anna | 2011-09-08 |
Nyugodj Békében Marian.
| 1478. | magdus | 2011-09-08 |
Örökké velünk maradsz.
| 1477. | Wic | 2011-09-08 |
Nyugodj Békében!!
| 1476. | Baranyai Bettina | 2011-09-08 |
R.I.P.
| 1475. | Harlekyn | 2011-09-08 |
Soha nem feledünk!
| 1474. | Vida Tamás | 2011-09-08 |
Soha nem feledünk
| 1473. | Zsóó | 2011-09-08 |
Soha nem feledünk!
| 1472. | Győrffy László | 2011-09-08 |
Hiányzol!
| 1471. | JZsani | 2011-09-08 |
Örökké velünk maradsz!
| 1470. | MTomi | 2011-09-08 |
Soha nem feledünk!
| 1469. | Gábor | 2011-09-08 |
Nyugodj Békében.
| 1468. | Hajni, Jani | 2011-09-08 |
Nem felejtünk!!!
| 1467. | Kecskés József | 2011-09-08 |
Szivünkben örökké élsz....
| 1466. | Szilárd. | 2011-09-08 |
Nyugodj békében Cozma!
| 1465. | Gál József | 2011-09-08 |
Soha nem feledünk!
| 1464. | Oxymoron | 2011-09-08 |
Da pacem domine.
| 1463. | Violetta82 | 2011-09-08 |
"Tudd meg sosem feleljtjük el ki voltál!
Mi sosem felejtjük el Marian Cozmát!"
Mi sosem felejtjük el Marian Cozmát!"
| 1462. | Köbli Tamás | 2011-09-08 |
Marian nyugodj békében! Mindig emlékezni fogunk RÁD! Isten áldja a családodat!
| 1461. | Taligás család | 2011-09-08 |
Nyugodjon békében!
Odihneasca-se in pace!
Odihneasca-se in pace!
| 1460. | btk9 | 2011-09-08 |
R.I.P
(
(| 1459. | nina | 2011-09-08 |
Dormi in pace........
| 1458. | Kovács Péter | 2011-09-08 |
Nyugodj Békében Drága Marian!
Bárcsak ünnepelhetnénk ma szomorkodás helyett...
Bárcsak ünnepelhetnénk ma szomorkodás helyett...
| 1457. | Szikszainé Marika | 2011-09-08 |
Nyugodj Békében!!!!!!!!!!
| 1456. | Stefi | 2011-09-08 |
Es nyugalmat minden ido elott eltavozo sportolonak... R.I.P. Lokomotiv Jaroszlav
| 1455. | Stefi | 2011-09-08 |
Hogy ne legyen hiabavalo a halala es a ket nep kozti egyuttelest tudja erositeni mindorokke...
R.I.P.
R.I.P.
| 1454. | Willie | 2011-09-08 |
Soha nem feledünk!
| 1453. | Vickye | 2011-09-08 |
angyalokkal ünneplőset!
| 1452. | Bihi | 2011-09-08 |
-
| 1451. | Overkiss | 2011-09-08 |
Legyen néked könnyü a föld!!!!
Sa-ti fie tarana usoara!!!
Sa-ti fie tarana usoara!!!
| 1450. | András | 2011-09-08 |
Nem felejtünk!
| 1449. | Sebi | 2011-09-08 |
Nyugodj békében.
| 1448. | luibacsi | 2011-09-08 |

| 1447. | Szekeresné Ildikó | 2011-09-08 |
Még ma is könnyek futnak a szemembe.Nyugodjon békében.
| 1446. | Gvendi | 2011-09-08 |
Örökké emlékezni fogunk Rád!
| 1445. | László Báthory | 2011-09-08 |
Nu te vom uita niciodata! Mereu vei fi cel mai bun pentru noi.
| 1444. | Timi | 2011-09-08 |
Nyugodj békében!
| 1443. | Erzsi | 2011-09-08 |
Szomorú Szülinap!
| 1442. | Dávid | 2011-09-08 |
Soha nem feledünk!!
| 1441. | Csibe | 2011-09-08 |
Soha nem feledünk!
| 1440. | Arpi | 2011-09-08 |
.
| 1439. | Anna | 2011-09-08 |
mért a jók mennek el, ilyen nagyszerű emberre mindig emlékezni kell.
| 1438. | Andi | 2011-09-08 |
A sportoló egy különleges ember ebben a világban, őket soha nem felejtjük el!
| 1437. | Kriszti | 2011-09-08 |
x
| 1436. | Tündi | 2011-09-08 |
.
| 1435. | Bencsik család | 2011-09-08 |
Emléked megőrizzük!
| 1434. | szpandi | 2011-09-08 |
Mindig velünk maradsz!!!
| 1433. | Eni | 2011-09-08 |
Soha nem feledunk!
| 1432. | lotto | 2011-09-08 |
soha nem feledünk
| 1431. | Bence | 2011-09-08 |
Nyugodj békében! Sose feledünk!
| 1430. | Kocsis Marcsi | 2011-09-08 |
Soha nem feledünk !
| 1429. | Tóth Zsuzsa | 2011-09-08 |
Soha nem feledünk!!! #8
| 1428. | Strifler Gerda | 2011-09-08 |
Nihil sine deo
| 1427. | Koósz Judit | 2011-09-08 |
Soha nem feledünk!
| 1426. | Ádámné Icu | 2011-09-08 |
Nagyon kedveltelek emberként és sportolóként egyaránt.
| 1425. | grizligeza | 2011-09-08 |
| 1424. | Ancsa62 | 2011-09-08 |
R.I.P.
| 1423. | Teddy | 2011-09-08 |
Nu te vom uita!
| 1422. | Máté | 2011-09-08 |
Nyugodjon békében :'(
| 1421. | Melinda | 2011-09-08 |
Nyugodj békében!
| 1420. | Stefan | 2011-09-08 |
Dumnezeu sa te odihneasca!!!!
| 1419. | györgyi | 2011-09-08 |
Nyugodj békében Marian, soha nem felejtünk el.
| 1418. | Evelin | 2011-09-08 |
Boldog Születésnapot ♥
| 1417. | Ferencz Ildikó | 2011-09-08 |
TE fényes csillag az égben, mindig ott ragyogsz szívünkben...!
| 1416. | Gábor | 2011-09-08 |
Évforduló ... amely nemrég még a vidámságról szólt .... Évforduló ... amely ma a szomorú emlékezésé!
| 1415. | Orsi | 2011-09-08 |
Már megint egy szomorú szülinapos évforduló 

| 1414. | shopman | 2011-09-08 |
R.I.P
| 1413. | Nagy István | 2011-09-08 |
8
| 1412. | Cleo | 2011-09-08 |
Soha nem feledünk, Madárka!
| 1411. | svedakos | 2011-09-08 |
Nyugodj békében!
| 1410. | Angel 192 | 2011-09-08 |
Nyugodj békében drága Marian Cozma!
| 1409. | Nagy Zsolt | 2011-09-08 |
| 1408. | Edina | 2011-09-08 |

| 1407. | Tomi | 2011-09-08 |
Hiányzol 

| 1406. | Niki | 2011-09-08 |
Soha nem feledünk!
| 1405. | TFeri | 2011-09-08 |
Hiányzol!
| 1404. | Kata | 2011-09-08 |
Bárcsak vissza lehetne forgatni az időt, meg lehetne akadályozni ezt a szörnyű éjszakát. Akkor nem lenne ilyen "üres" a csapat és a város.
| 1403. | CS. | 2011-09-08 |
R.I.P. Marian
| 1402. | Gyöngyi | 2011-09-08 |
Nyugodj békében!
| 1401. | Erzsi | 2011-09-08 |
Nyugodj békében!
| 1400. | Györgyi | 2011-09-08 |
Hiányzol nekünk Drága Marian! Soha nem felejtünk el! Nincs nap, hogy ne jutnál eszembe...
| 1399. | Keczán Vivien | 2011-09-08 |
Soha Nem Felejtünk El! Nagyon hiányzol Madárka!
| 1398. | Mészáros Istvánné | 2011-09-08 |
Halálod,mely értelmetlen volt oly sokat tett a két nép barátsága ügyében egy pillanat alatt,amit a sok "okos" politikusoknak nem sikerült évtizedek alatt.Nyugodj békében fiú.
| 1397. | Viki | 2011-09-08 |

| 1396. | Kata | 2011-09-08 |

| 1395. | Tünde és Csabi | 2011-09-08 |
Nyugodj békében Marian! Nagyon hiányzol, sosem feledünk!
| 1394. | Jetta | 2011-09-08 |
:'(
| 1393. | Csilla | 2011-09-08 |
Nyugodj békében Marian!
| 1392. | Zsuzska | 2011-09-08 |
Mindig szeretni foglak!
| 1391. | Máté Péter | 2011-09-08 |
Nyugodj békében Marian!
| 1390. | akos | 2011-09-08 |

| 1389. | Éva | 2011-09-08 |
Hiányzol
Sosem feledünk!
Sosem feledünk!| 1388. | Seby | 2011-09-08 |
Örökké Velünk vagy és leszel!
| 1387. | nolchi | 2011-09-08 |
Nyugodj békében!
| 1386. | Anett | 2011-09-08 |
'Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse. '
Sosem feledünk
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse. '
Sosem feledünk

| 1385. | Tünii | 2011-09-08 |
Örökre a szívünkbe maradsz madárka !!
((
((| 1384. | Dávid | 2011-09-08 |
NICIODATA NU TE UITAM!
| 1383. | Bella | 2011-09-08 |
˙

| 1382. | Alic | 2011-09-08 |
Nyugodj békében Marian. Örökké szívünkben élsz. Nem felejtünk el soha
((
((| 1381. | Timi | 2011-09-08 |
"Napsugár és csillagok világa
Jó szívednek örök álmát őrzik
Tiszta lelked fönt a magas égben
A síron túl is felettünk őrködik."
NYUGODJ BÉKÉBEN MARIAN, SOEM FELEDÜNK!!! BOLDOG SZÜLINAPOT!!
♥♥♥
Jó szívednek örök álmát őrzik
Tiszta lelked fönt a magas égben
A síron túl is felettünk őrködik."
NYUGODJ BÉKÉBEN MARIAN, SOEM FELEDÜNK!!! BOLDOG SZÜLINAPOT!!
♥♥♥| 1380. | Amcsika | 2011-09-08 |
Hiányzol...Nyugodj békében!
| 1379. | Bogi | 2011-09-08 |
Nyugodj békében! 

| 1378. | Koczka család - Hódmezővásárhely | 2011-09-08 |
Nyugodj békében Marian! Soha nem feledünk! Boldog születésnapot!
| 1377. | Mirella | 2011-09-08 |
Nyugodj békében 

| 1376. | Váradi Juci | 2011-09-08 |
Nyugodj Békében! Soha nem felejtunk!
| 1375. | Kate | 2011-09-08 |
Soha nem feledünk!!!
| 1374. | Szandi | 2011-09-08 |
Nyugodj békében Marian! 

| 1373. | bjuki | 2011-09-08 |
Soha nem feledlek.
| 1372. | Sulek | 2011-09-08 |
.
| 1371. | Réka | 2011-09-08 |

| 1370. | Kriszti19 | 2011-09-08 |
Nem feledjük soha.
| 1369. | Nelli | 2011-09-08 |
Örökké a szìvemben élsz. Soha nem feledünk. <3 <3
| 1368. | lajos | 2011-09-08 |
Nyugodj békében
| 1367. | Ivett | 2011-09-08 |

| 1366. | Rita | 2011-09-08 |

| 1365. | Illés Ildikó | 2011-09-08 |
<3
| 1364. | Ery | 2011-09-08 |
Megpihent a szíved, szemed álomba merült, felszállt a lelked, angyalok közé került. Angyalként jössz hozzánk, éjjel csillagként ragyogsz, igaz nem látunk, de tudjuk, fentről mindig ránk mosolyogsz !
| 1363. | Bajnóczi Máté | 2011-09-08 |
Soha nem feledünk!
| 1362. | Zsu21 | 2011-09-08 |
Nyugodj Békében soha nem felejtelek el! 

| 1361. | Bzsu | 2011-09-08 |
Sírva jössz a világra, s körülötted mindenki nevet. Úgy élj, hogy mosolyogva távozzál és körülötted mindenki sírjon! Te így éltél...Nyugodj békében!
| 1360. | Lampert Csabi | 2011-09-08 |
Nagyon boldog születésnapot Marian!
| 1359. | figopetya | 2011-09-08 |
R.I.P. Marian! 

| 1358. | Szabó Erika | 2011-09-08 |
Nyugodjon békében!
| 1357. | mary | 2011-09-08 |
Nyugodj Békében!
| 1356. | Szabina | 2011-09-08 |
(| 1355. | VitényinéT.Ilona | 2011-09-08 |
Nyugodj békében♥
| 1354. | Várhelyi Dávid | 2011-09-08 |
Nyugodj békében!
| 1353. | Szabina | 2011-09-08 |
((| 1352. | Szabina | 2011-09-08 |
((| 1351. | Szabina | 2011-09-08 |
((| 1350. | Polgár János | 2011-09-08 |
Indul a busz!Emlékezünk rád!
| 1349. | Áronffy Balázs | 2011-09-08 |
Nyugodjon békében!
| 1348. | Pásztor László | 2011-09-08 |
+
| 1347. | varadi juci | 2011-09-08 |
Nyugodj Békében!Soha nem felejtünk el!
| 1346. | Hajni | 2011-09-08 |
csillag vagy nekünk...
| 1345. | Csiki Ákos | 2011-09-08 |
Nyugodj Békében ...
| 1344. | Prém János | 2011-09-08 |
Nem feledünk,köztünk maradsz.Angyalok égi tánca ünnepeljék veled SZÜLINAPODAT.Égjen hát a gyertya ÉRTED...
| 1343. | Edit | 2011-09-08 |
Nyugodj békében Marian!
| 1342. | Gyöngyi | 2011-09-08 |
Mindig emlékezni fogok rád.
| 1341. | Hilda | 2011-09-08 |
Boldog Születésnapot kívánok, Marian! Nyugodj Békében!

| 1340. | Eszter | 2011-09-08 |
Sosem felejtünk el!
| 1339. | Tódor István András | 2011-09-08 |
Legyen a föld könnyű neked! Nem felejtünk!
| 1338. | Vera | 2011-09-08 |
Soha nem feledunk!
| 1337. | Kati | 2011-09-08 |
Nyugodj Békében!!
| 1336. | Ági | 2011-09-08 |
Nyugodj békében!
| 1335. | Maria | 2011-09-08 |
Odihneste-te in pace, uriasul nostru drag!!!
| 1334. | K | 2011-09-08 |
Emléked örökké bennünk él..!!
| 1333. | Eniko | 2011-09-08 |
Nyugodj bekeben!
Sa-ti fie tarana usoara!Te vom iubi mereu!
Sa-ti fie tarana usoara!Te vom iubi mereu!
| 1332. | Oti | 2011-09-08 |
Nyugodj Békében!
| 1331. | totya1899 | 2011-09-08 |
R.I.P
| 1330. | Katalin | 2011-09-08 |
Odihneste-te in pace Marian!Nu te vom uita niciodata!La multi ani, acolo unde esti!te iubim! Nyugodj bekeben Marian!Soha nem feledunk el!
R.I.P
R.I.P| 1329. | Somogyi Katalin | 2011-09-08 |
A legfényesebb csillag most is te vagy.
| 1328. | Zekko | 2011-09-08 |
Nyugodj Békében!
| 1327. | BODNÁR ISTVÁNNÉ | 2011-09-08 |
nyugodj békében madárka!
| 1326. | Robi | 2011-09-08 |
nyugodj Békében, Marian! Szeretünk!
| 1325. | Tál Gina | 2011-09-08 |
Emlékeinkben örökre megmaradsz! Szeretünk!
| 1324. | sutike7 | 2011-09-08 |
R.I.P.
| 1323. | Szandra | 2011-09-08 |
Soha nem felejtünk el! Boldog születésnapot!
| 1322. | becksss | 2011-09-08 |
Boldog Születésnapot Marian!
| 1321. | Adrienn | 2011-09-08 |
Nyugodj békében!
| 1320. | Kitti | 2011-09-08 |
Örökké Szívünkben Élsz!!! Már az Angyalokkal ünnepeled a Születésnapod! Nyugodj Békében!
| 1319. | ELENA | 2011-09-08 |
ODIHNESTETE IN PACE
| 1318. | Kurucz András | 2011-09-08 |
Boldog Születésnapot Madárka, soha nem felejtünk el!
| 1317. | Szabó Gergely | 2011-09-08 |
Nem feledünk...
| 1316. | Strasszer Zoltánné | 2011-09-08 |
Szivünkben örökké élsz,soha nem felejtünk!
| 1315. | Gina Miu | 2011-09-08 |
Odihneste-te in pace. Cei care te-au iubit nu te vor uita niciodata
| 1314. | Dórika | 2011-09-08 |
Boldog születésnapot Madárka...
(
( | 1313. | Novák Hanna | 2011-09-08 |
Békesség.
| 1312. | Orsi | 2011-09-08 |
Örökre velünk maradsz
| 1311. | Pávics | 2011-09-08 |
Örökké velünk maradsz!
| 1310. | Cristina | 2011-09-08 |
</3
| 1309. | zsuzsa | 2011-09-08 |
soha nem feledünk!
| 1308. | Bandita | 2011-09-08 |
....
Örüljünk, hogy láthattuk és velünk volt, lesz!
Örüljünk, hogy láthattuk és velünk volt, lesz!| 1307. | angry | 2011-09-08 |
Nyugodj békében!

